Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)
Bencze Géza: A somogyi Kapós mente gazdálkodása a XIX. század első felében
tak eléggé tőkeerősek ahhoz, hogy a juhtenyésztésre alapozott majorsági üzemet zökkenőmentesen kialakíthassák. Kaposkeresztúrt emiatt volt kénytelen már 1817-ben bérbeadni gr. Hugonnay Zsigmond, de Berki 1823. évi zárgondnokság alá vétele is teljes eladósodás következménye volt. 108 A kibontakozó uradalmi állattartás magas beruházási igénnyel járt volna, de a Kapós mente közbirtokosai számára ez jelentős akadályt jelentett éppen a Kapós már lefolytatott első és ezen időszakban tartó második szabályozása miatt. A szabályozás, amely részben előmozdítója is lett a 40-es évek állattartásának, ekkor még hátráltatta a vidék majorsági üzemei kialakítását. A szabályozás során fizetett átlag 25 ft. 32 kr-os holdankénti lecsapolási és vízrendezési összeg nagyjából azonos szinten mozgott a kor birtokáraival. 100 Könyebbség volt viszont, hogy a befizetések részletekben történtek, több évre elosztva. Ez azonban a nagyobb uradalmakat kivéve olyannyira jelentősen megterhelte a birtokosokat, hogy ezen összegeket részben kölcsönökben tudták csak biztosítani. Az általános hitelviszonyok nem voltak kedvezőek, bár a gabonakonjunktúra és a fellendülő állattenyésztés egyes somogyi birtokosok és közvetítők kezén bizonyos tőkét halmozhatott fel. A Kapós mentén ezek száma elenyésző lehetett, egyedül a mernyei piarista uradalom és a toponári Festetits uradalom vehetett benne részt. A szabályozás költségei így a kor hitel és egyéb pénzügyi viszonyaihoz képest viszont magasak voltak. A fejlett középbirtoknak tekinthető berki uradalom éves tiszta jövedelme fedezte a Berkire kirótt szabályozási hozzájárulást, amit négy év alatt kellett lefizetni a kaposi pénztárhoz, tehát a birtok éves tiszta jövedelme ezen évekbeli átlag 1/4-ét. 11 " A juhtenyésztés időszakában a majorságok a közös legelőkön terjeszkedtek tovább, amelyet még tovább segítettek elő az 1836. évi törvények alapján megindult legelőelkülönözések. Továbbra is jellemző viszont a rétföldek birtoklására való törekvés. Bár 1835-ben, a szabályozás befejeztével is jelentős rétföldekhez jutottak az uradalmak, továbbra is a jobbágyi rétek rendezésekkel és cserékkel való megszerzése volt a cél, elsősorban azok jobb minősége miatt. így nem jelentkezett a jobbágyi használatban lévő réteknek az a mennyiségi növekedése, ami a 40-es évek végén a szántóföldeknél megtörtént. A rétek mennyiségi csökkenése a jendezések során történt osztályátsorolások eredménye volt, mivel a telkesre jutó rétállomány lényegileg azonos szinten maradt. A jelentős telekszámnövekedéssel a majorsági birtok munkaerőszükségletét biztosították, amely erővel végeztethették a növekvő szerepű és munkaigényes takarmánynövény-termesztést. Ennél jelentőseb lehetett már viszont a rendkívüli módon felduzzadt népesség igénye is, s a lezajlott rendezések során majd mindenkor magasabb telekszámot kellett megállapítani, de új telkeket alkottak a rendezésektől függetlenül is.' 11 Az 1836. évi úrbéri törvények elméletileg jelentősen befolyásolták a jobbágy-földesúr viszonyt a földbirtoklás, illetve használat kérdésében. Az elkülönözések - már tárgyalt - jelentős, a jobbágy részére előnyös és hátrányos feltételei mellett is, de megnyitották az utat egy másfajta jobbágyi földhasználat felé. Az 1840. évi törvények utat nyitottak a szabadabb jobbágyi földbirtoklás felé, s mondták ki a jobbágyok egyenkénti, vagy közösségi (községi) megváltakozását mindenféle földesúri tartozás, szolgálat és adózás (VII. törvénycikk, 9. §). A Kapós mentén egyedül Szabadi ék a lehetőséggel, s hosszú tárgyalás és alkudozás után egyezett meg földesurával. 112 + * *
