Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)
Bencze Géza: A somogyi Kapós mente gazdálkodása a XIX. század első felében
p3» 2 % hai\madii% osztályú) jelentősen kedvezőbb /helyzet állott elő a "Kapós famentén''f^é^'^'-első és 51,2% másodosztályba jspfolt rét), noha itt csak a minőiden bizonnyal gyengébb minőségű jobbágyi rétekre van adatunk. E jobbágyi irétek hozama alatta maradt ugyan pl. a berki uradalom jobb állapotú rétjeinek, : de 1200 n/föles holdon itt is megtermett 1,2-1,5 szekér széna évente, a sarjút •'nem is számítva/' 2 Á jobbágyi használatbán lévő rétek mennyisége 1774-től folyamatosan .csökkenő tendenciát mutat. Ez a folyamat egyedül 1804-05 és 1828-29 között 'szünetelt, majd aztán 1844-rc ismét jelentősen meggyorsult. A rétek ezen utolsó időszaki csökkenése, megcsonkítása éppen a kaposmenti telekszámnövekedés idő; szakára esik. Ekkor lendült fel a vidék uradalmi állattartása, ami érthető módon pa jobbágyi rétföldek fokozottabb megcsonkításához vezetett. i A Kapós viejéki rétfogyatkozás mértéke azonban különösen jelentősnek wem mondható, hiszen az' "176p évi 10,1 kaszás/telek 1844-46-ra csupán 7,5-re |{sökkent. Hasonlóién nem Jelentős a telkes jobbágyra eső rét csökkenése sem, jmert 1774-1846'között 6,7 •'kaszás/telkes rétről mindössze 6,4-re fogyatkozott, így a jobbágyi szántókhoz fi'á^őnlóan megállapíthatjuk, hogy vidékünkön az átlag féltelkes jobbágyság döntő súlyával kell számolnunk. Nagyobbak az eltérések, ha az egyes községek rétjavadalmait vesszük vizsgálat alá. Míg az egy telekre jutó - és hiánytalanul, vagy réthiány miatt hiányosan, hol pótolva, hol nem pótolva kiadott - rét területe a községek egy részénél 1767 és 1846 között szinte alig szenvedett csonkítást, addig pl. Kaposhomok, Szentjakab esetében több mint felére apadt, de több helyen is meghaladta a 30%-os csökkenést (Attala, Berki, Kaposújlak, Szabadi), igaz, elvétve -kisebb arányú emelkedés is előfordult (Mosdós, Taszár, Toponár). A jobbágyi-rétgazdálkodást, csakúgy mint az uradalmit, hagyományos jellegűnek kell feltételeznünk. Szinte egyedüli különbség az volt, hogy a jobbágyságnak az adott(/területi keretek között kellett élni és művelni „rétjeiket, s az uradalmakkal ellentétben nemigen látszott mód gyarapításukra, sőt gyakran harcot kellett vívmi az uradalmak részéről kiinduló rétfoglalások ellen. Általában a patak- és vízpartok kedvezőtlenebb, gyakran vízjárásnak kitett területein feküdtek a jobbágyi rétek, legtöbbször felaprózódott tagokban. Állapotukra és milyenségükre fényt vet az a tény is, hogy a századfordulótól minőségi besorolásuk fokozatosan romlott, egészen a Kapós és mellékvizei rendezéséig/' 3 Ezt valóságos helyzetnek kell elfogadni, mivel így a maximális rétterület nagyságát kellett kiadni - és ki is adták, ha volt miből - a jobbágyoknak. A rétek mennyiségileg - ha a területcsökkenés miatt ,szűken is - elegendőnek bizonyultak a jobbágyháztartások részére, az e területen jelentkező megszorítások meg sem közelítették az eleve kedvezőtlen legelőellátottságból fakadó problémákat. Elegendő lehetett a jobbágy gazdaság állatainak áttcleltetéséhez, s csak egyedül a vízszabályozások okozta visszaduzzasztások okoztak komolyabb károkat, mint az kiderült Berki, Mosdós és Szentjakab 1830-tól kezdődő panaszaiból. Ez utóbbit különösen elvenen érintette rétjeinek kétszeri teljes elöntése, már csak az itteni legalacsonyabb rétjárandóság miatt is. Rétjeik teljes tönkremenetele lehetetlenné tette állataik átteleltetését két egymást követő esztendőben is/ 1 '' Hasonló módon jártak a berkiek és mosdósiak, akik elpusztult kaszálóik miatt pénzért voltak kénytelenek állataiknak téli takarmányt vásárolni. 45
