Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)

M. Kiss Pál: Simó Ferenc Berzsenyi-portréja

i86o-ban, majd Zilahy Károly közölte a Magyar Koszorúsok Albumában. (írói élet- és jellemrajzok. Pest, 1863.) A harmadik, a Simó Ferenc készítette Berzsenyi-portré a Nemzeti Galériában található. Fémlemezre festett olajkép. Nagysága: 27,7x34,2 cm. A jobb oldalon lévő jelzet szerint 1827-ben készült, egy évre Simó Budán való letelepedése után. A székelyudvarhelyi születésű kissolymosi Simó Ferenc (1801-1869), CÍZ Iris c. bécsi folyóirat tudósítása szerint hét évi bécsi akadémiai tanulmány után jött Pest-Budára Döbrentei Gábor pártfogásával, akit még 1824-ben, Bécsben lefestett. Reformkori festészetünknek fontos dátuma ez! Bizonyítja, hogy a2 idegen művészek mellett már ekkor megjelent egy külföldi akadémiát végzett magyar portréfestő. A Tudományos Gyűjtemény lelkesen számol be fővárosi működéséről 1827-ben (VI. köt. 122-124. h). Ebből tudjuk, hogy sokan kívánták magukat általa lefestetni. Társadalmi kiválóságok mellett 16 író-költő portrét készített Közöttük van Berzsenyi, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor, Kazinczy Ferenc és sokan mások „kiket a Tartományi Biztos Űr (Döbrentei) a magyar írók Gyűjteményébe lefestett". Ezután még több folyóirat említi Simó Ferenc Berzsenyi-portréját. 1837-ben a Honművész (I- k. 33. 1.) szerint „Ber^ zsenyi, Dessewffy stb. mellképét híven találva festette". Nagy Iván 1877-ben, a Századokban (194. 1.) Magyarországi képzőművészek c. tanulmányában Döbrentei és Felsőbüki Nagy Benedek képének ismertetése után ezt írja: „Simó két év alatt még 16 arcképet festett, s ezek között Berzsenyi, Virág Benedek, Kisfaludy stb., kik közül pár jelenleg a Magyar Akadémia termében függ." A Vasárnapi Újság (1887. 142. 1.), valamint Szana Tamás: Száz év a magyar művészet történetéből c. 1901-ben megjelent könyve, majd a Lyka Károly szerkesztette Művészet c. folyóirat is foglalkozik Simóval, de mivel magát a képet nem közlik, napjainkig ismeretlen maradt a kitűnő Berzsenyi-portréja. A Nemzeti Galériában lévő képről helyenként lepattogzott az olaj festék, s emiatt restaurálásra szorul. Maga az arc szerencsére épségben maradt, s megálla pítható, hogy a legkarakteresebb, s egyben a legfestőibb a Berzsenyiről készített arcmások közül. Az ovális forma, a fej beállítása első pillanatban hasonlít az említett másik kettőhöz, de az elmélyültebb, közvetlenebb ábrázolás többet árul cl a költő lelkivilágából, egyéniségéből, emberi magatartásából, mint amazok. Idézzük Berzsenyi életrajzíróinak egy-egy jellemző mondatát. Németh László (Berzsenyi. Bp., é.n. 11. 1.) ifjúságáról szólva megállapítja: „Első nevelői a testvértelenség, a sok szabad idő és egy komor apa voltak. Ezekért lett magányos ember, a fátum árnyékát hordozó kedély." Noszlopy Tivadar: Berzsenyi Dániel és családja (Kaposvár, 1910. 14. 1.) c. könyvében a költő fia, László így emlékezik apjáról: „Berzsenyi Dániel eleinte gyenge, beteges gyermek volt, de a szabad természetben való folytonos mozgékony élet, a gyermektársakkal versenyfutások, a kertalatti malom vizében való fürdés, úszás, utóbb lovaglás, birkózás teljesen megedzették." Horváth János szerint (Berzsenyi és íróbarátai. Bp. 1960. 418. 1.): „költői megnyilatkozásai a természet őserejét éreztették, aminek zömök, robosztus alakja is mintegy jelképe volt." Berzsenyi kedélyvilágára, temperamentumára jellemző Bihari János cigányprímás, zeneszerző muzsikálásának szeretete. A hősi hangvételű, hol búsongó, hoi cüzes friss verbunkos zenét közel érezte magához. Egyszer a Hét választófejedelemhez címzett vendégfogadóban (a mai Váci utcában) együtt ebédelt Szemere Pállal, aki így számol be Kazinczynak 1810. ápr. 27-én: „a német muzsikussal meg nem elégedve azt