Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)

Kanyar József: Az alsófokú népoktatás Somogyban (1770-1792)

Annak sem lehetünk az elhallgatói azonban, hogy az I. Ratio Educationis a négy iskolatípus közül (népiskola, grammatikai iskola, gimnázium és akadémia) a népiskolákkal foglalkozott a legkevesebbet, a királynő őszinte sajnálatára. Mindez a körülmény eléggé utalt a rendeletalkotók szemléletére, de a népiskola ügyével való érintkezéseik hiányosságaira is. Az alig harminc oldalra terjedő népiskolai rész a település nagyságától és a társadalmi differenciáltság szerinti három fajta népiskola típusról: az i tantermes és i tanítós falusi, a két tantermes és két tanítós kisvárosi és a három termes és három tanítós nagyvárosi népiskoláról tudott, elfeledkezett azonban e szabálykönyv a legfontosabbról : a bennök végrehajtandó tanterv kidolgozásáról. A rendelet megjelenése után azonban már csakhamar megjelentek az első államilag revideált népiskolai tankönyvek is pontosan meghatározott anyaggal. Csaknem harminc évvel később látott napvilágot a II. Ratio Educationis (1806), amely már jóval reálisabb alapokra támaszkodva közelítette egymáshoz a települések nagysága és a társadalmi igények közötti harmóniát az oktatás tartalmi kérdéseiben, kimondva végül is a 6-12 esztendős iskolakötelezettséget. De a jobbágy-paraszti családok leánygyermekeinek az oktatásáról is elsőként intézkedett e rendelet a hazai népoktatás történetében. Lényegében ettől az időtől került szinkronba a IL Ratio az előtte már bevezetett protestáns tantárgyi követelményrendszerrel és tantervi utasítással, megfelelően az általuk képviselt, illetve a társadalmi bázisukul szolgáló nyitottabb paraszti polgárosodás igényeinek. Talán azt sem lesz érdektelen megjegyeznünk, hogy a rendelet egy példánya - egy évvel későbben - csak 1807 elején érkezett meg Somogyba! Végül is, ami a században a népiskolai oktatás lassú fejlődése, s befejezctlensége következtében hátramaradt a XIX. századra, mindaz még ebben a században is követelményként fogalmazódott meg akár Beke Kristóf 1828-ban írt kézikönyvében, akár pedig Ambrus Sándor 1841-ben „Értekezés a hittanító, az iskolaigazgató és a kerületfelügyelői hivatalról" c. művében. A tudós Beke a falusi tanítók részére még négy pontban tette szóvá a népiskolák hiányosságait: a) az iskolakerülés, a mulasztások magas arányát, b) a tanítók - főképp pedagógiailag - csekély képzettségét és rossz fizetését, c) az iskolák tanszerekkel és taneszközökkel való gyatra felszerelését, s végül d) az iskolai épületek alkalmatlan voltát. Ambrus Sándor pedig kilenc pontban fogalmazta meg követelményrendszerét a népiskolával kapcsolatban a IL Ratio Educationis (1806) után 35 évvel és a kor harmadik nagy elemi iskolai szabályzatának a megjelenése (1845) előtt négy esztendővel: 1. alapítsunk minden helységben iskolát, 2. teremtsünk jobb státust a tanítóknak, hogy azokba műveltebb pedagógusokat ültethessünk, 3. egyenrangúsítsuk a tanítókat a honoratiorokkal, 4. válasszuk ketté a tanítói és a jegyzői hivatalt, 5. tiltsuk el a gyermekeket - közpásztor fogadásával - a legeltetéstől, 6. alapítsunk tőkét vagyontalan gyermekek könyvekkel és ruházattal való ellátására és jutalmazására, 7. iktassuk törvénybe az iskolakötelezettséget, 8. amelyet hajtson végre a megye és végezetül 9. váljék gyakorlattá hazánkban, hogy iskolai bizonyítvány nélkül senki se tudjon állást vállalni. Történtek-e tehát kardinális változások hazánkban a XIX. század első felében, amelyek lényegében megváltoztatták népünknek az iskolához való viszonyát? Aligha! Korábbi vizsgálatunk alapján már megállapíthattuk, hogy pl. a darányi református iskolában 1831. március 12. és december 3-a közötti hosz-