Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)

7. Tóth Tibor: A nagyüzemi szerkezet és szemléletmód kialakulásának kérdései a mernyei uradalomban

reláció összefüggésében igaz. És még egy adalék, most már csak a búzára konkretizálva. Ugyanez alatt az idő alatt a vetéssűrűség és az átlaghozam közti viszonyt vizsgálva, a fentinél ugyan lazább, de még mindig elég szoros összefüggést látunk, az érték 0,7355 Cy' = 54>io%)- A korszak átlagos holdanként! kereszthozama. 19, a maghozama 5,41 q volt. Ugyanekkor az optimum 33,10 kereszt és 10,11 q mag lett volna. A fentebb elősorolt adatok - úgy hisszük - általában valószínűsítik azt, hogy az uradalom számára az extenzív termésbővítés lehetőségei egészen a századfordulóig nem voltak kizárva. Hogy azonban a termésbővítésnek miért csak ezt az útját járták, sok egyéb ok mellett nagyon határozottan hangsúlyoznunk kell az uradalmi vezetésben a távlatokban való gondolkodás egyre növekvő igényét is. Mint már annyiszor mondtuk, e kérdés további boncolására nem kerítünk itt sort, hanem mint a kiindulásul választott alternatív megoldások elsőjét vesszük a továbbiakban szemügyre. Annál is inkább ezt tesszük, mivel az uradalom vezetése is - bár nem kizárólagosan - az intenzív fejlesztés mellett döntött. A búza vetéssűrűségével kapcsolatos fenti megállapításunk lényege - mint emlékezünk - az volt, hogy a tenyészterület minél jobb felhasználása bizonyos, elég tág határok között a hozam alakulását is meghatározta. A kérdés tehát tulajdonképpen itt is és a gazdálkodás más területein is technikai probléma volt. Természetesen azt aligha mernénk kijelenteni, hogy a technikai szint javítása minden esetben azonnal pozitív hatással járt, de általában mindenkor értékelhető eredményeket hozott. Éppen ezek az értékelhető eredmények voltak az intenzív fejlesztés legszembetűnőbb jelei. Kanyarodjunk most vissza a kiindulási pontunkhoz, hogy ti. a század utolsó harmadában uradalmunk számára nem a készletezés jelentette az elsődleges problémát, hanem az áru elégtelen mennyisége. Ha a tőkestruktúra változási .erősségeit mutató indexeket, valamint a beruházási szerkezet hasonló indexeit és végül az évtizedenkénti számított átlagos árszintet összehasonlítjuk, kiderül, hogy a tőkestruktúra és az áralakulások jellege között összefüggésnek kell lenni. Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy a beruházási szerkezet változása éppen úgy eltért az árviszonyok alakulásától, mint a tőkestruktúra már ismert mozgásától. Nyilvánvaló tehát, hogy a három tényező közül kettő egymást valamilyen összefüggésben jellemezte, a harmadik pedig - bár az előző kettővel összefüggött -, de nem okvetlenül jellemezte is. Mindezek - ezt sietve kell leszögeznünk - nemcsak a termesztés kapcsán voltak igazak, hanem általában is, hiszen a gabonagazdaság az összbevétel alakulását illetően az egész korszakban általában 60-66 százalékkal részesedett. Ami most már a beruházások és az árak — az árakon átl bizonyos fokig a bevételek - alakulását illeti, a változások jellegét és mennyiségét tekintve — és csak ezt! - szoros összefüggést nem látunk. Ha visszaemlékszünk arra, amit korábban általában a beruházási szerkezet jellemzésekor elmondtunk, ez az összefüggés-hiány teljesen érthető lesz, hiszen a ráfordítások nagyobb hányada éppen nem hozamfokozó jellegű volt. Gyakorlatilag tehát arról volt szó, hogy az uradalom fejletlenségéből eredő kényszerű beruházásoknak elsősorban az önköltségnövelő szerepe játszott közre, és ez egyéb közgazdasági hatásoktól függetlenül is jövedelemcsökkentő szerepet játszott. A századvégi értékesítési problémák tulajdonképpen csak ezt a helyzetet súlyosbították az árbevételek huzamos csök-