Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)
7. Tóth Tibor: A nagyüzemi szerkezet és szemléletmód kialakulásának kérdései a mernyei uradalomban
A fenti táblázat értékeléséhez elöljáróban le kell szögeznünk: a látható számok nem statisztikai adatok, viszont a kiszámításuk statisztikailag hasznosítható mennyiségekből történt, 12 és így alkalmasak is arra, hogy a tervezett összehasonlításokat elvégezve, segítségükkel a változások tendenciáit felrajzoljuk. Mint a táblázatból látható, a számításokat egyrészt elvégeztük az egész statisztikai értelemben felmérhető időszakra, másrészt, hogy a túlságosan tág időhatárok által előadódható hibákat is kiküszöbölhessük, átlagos 10 éves bontásokká] is számoltunk. E megoldással tehát egyrészt biztosítani tudtuk a kívánt korrekciót, másrészt az egész felmért időszakhoz tudtuk viszonyítani a felvett io éves szakaszok alakulását is. Az egész korszakra jellemzően most már megállapíthatjuk, hogy az uradalom termelési tényezőit illetően 1877 és 1914 között jelentős erősségű átstrukturálódás játszódott le, és ennek a folyamatnak a dinamikus elemeit az épületingatlanok értékének alakulása, ill. a forgótőke-felhasználás jelentette. Az eszközleltár változásának dinamikája a struktúra egészét véve már kisebb jelentőségű volt, a statikus szerepet pedig a telekérték, ill. az elevenleltár játszották. A korszak egészét illetően tehát úgy látjuk, hogy a termelési tényezők fejlesztése semmiképpen sem volt organikusnak nevezhető, hiszen 1. a vizsgált időszakban lezajlott birtokvételek, ill. a föld árának alakulásával kapcsolatos törvényszerűség 13 ellenére a telekértéktőke alakulása statikus elemként jelent meg; 2. az önmagában passzív épülettőke értéknövekedése ugyanekkor túldinamikus volt; 3. a technológiai kapcsolatok rendszerében különleges szerepet játszó eleven- és holtleltári értékek szerepe is csak statikus volt és a 4. következőleg a 3. pontból a mezőgazdaság érthetően magas forgótőke szükségletén túl is 14 terhelt volt ez a tőkefajta - ti. a forgótőke - éppen az üzemtőkék más összetevőinek az elmaradottsága miatt. A négy fő probléma - ha jól utána gondolunk - végül aztán csak kettőre szűkül le; a céltudatos, ill. a célirányos pótlólagos befektetések, ill. a napi kifizetések körüli problémákra, azaz tulajdonképpen a termelési ráfordítások kérdésére. Mielőtt azonban e kérdésköröket is szemügyre vesszük, a fenti táblázatunkat további haszonnal is vizsgálhatjuk. Az egyes korszakokra jellemző erősségmutatókat tekintve, az is kiderül, hogy az egész korszakot jellemző magas értékű mutatóhoz - a 10 éves részletekre vonatkozóan - még csak közelieket sem találunk. Az egyes korszakok erősségmutatóit nézve, ugyanekkor egy sinushullám-töredékre emlékeztető grafikus képet kapunk, amelynek a mélypontja időben 1887-1897 közöttre esik, előtte egy jóval magasabb érték szerepel, majd a mélypont után is egy viszonylag ritmikus emelkedés látszik. A számok értelmezésével teermészetesen vigyáznunk kell, ezek ugyanis - mint már leszögeztük - nom a gazdasági tevékenység valamilyen irányú mozgását jelzik, hanem csak azt, hogy 1887-1897 között az előtte lévő és az utána következő időszakhoz képest egy, csak további elemzéssel értelmezhető stagnálást mutat az üzemi tőkék szerkezete. Ha már most ennek a hullámmozgás-töredékhez hasonlító képnek a tartalmát keressük, legcélszerűbb lesz, ha az előbbi táblázatból külön is kiemeljük az egyes tőkefajták időszakonként jellemző átlagos növekedési együtthatóját:
