Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)

7. Tóth Tibor: A nagyüzemi szerkezet és szemléletmód kialakulásának kérdései a mernyei uradalomban

A fenti táblázat értékeléséhez elöljáróban le kell szögeznünk: a lát­ható számok nem statisztikai adatok, viszont a kiszámításuk statisztikailag hasz­nosítható mennyiségekből történt, 12 és így alkalmasak is arra, hogy a tervezett összehasonlításokat elvégezve, segítségükkel a változások tendenciáit felrajzol­juk. Mint a táblázatból látható, a számításokat egyrészt elvégeztük az egész sta­tisztikai értelemben felmérhető időszakra, másrészt, hogy a túlságosan tág idő­határok által előadódható hibákat is kiküszöbölhessük, átlagos 10 éves bontá­sokká] is számoltunk. E megoldással tehát egyrészt biztosítani tudtuk a kívánt korrekciót, másrészt az egész felmért időszakhoz tudtuk viszonyítani a felvett io éves szakaszok alakulását is. Az egész korszakra jellemzően most már megállapíthatjuk, hogy az ura­dalom termelési tényezőit illetően 1877 és 1914 között jelentős erősségű átstruk­turálódás játszódott le, és ennek a folyamatnak a dinamikus elemeit az épület­ingatlanok értékének alakulása, ill. a forgótőke-felhasználás jelentette. Az esz­közleltár változásának dinamikája a struktúra egészét véve már kisebb jelentő­ségű volt, a statikus szerepet pedig a telekérték, ill. az elevenleltár játszották. A korszak egészét illetően tehát úgy látjuk, hogy a termelési tényezők fejlesz­tése semmiképpen sem volt organikusnak nevezhető, hiszen 1. a vizsgált időszak­ban lezajlott birtokvételek, ill. a föld árának alakulásával kapcsolatos törvény­szerűség 13 ellenére a telekértéktőke alakulása statikus elemként jelent meg; 2. az önmagában passzív épülettőke értéknövekedése ugyanekkor túldinamikus volt; 3. a technológiai kapcsolatok rendszerében különleges szerepet játszó eleven- és holtleltári értékek szerepe is csak statikus volt és a 4. következőleg a 3. pontból a mezőgazdaság érthetően magas forgótőke szükségletén túl is 14 terhelt volt ez a tőkefajta - ti. a forgótőke - éppen az üzemtőkék más összetevőinek az elma­radottsága miatt. A négy fő probléma - ha jól utána gondolunk - végül aztán csak kettőre szűkül le; a céltudatos, ill. a célirányos pótlólagos befektetések, ill. a napi kifizetések körüli problémákra, azaz tulajdonképpen a termelési ráfor­dítások kérdésére. Mielőtt azonban e kérdésköröket is szemügyre vesszük, a fenti táblázatunkat további haszonnal is vizsgálhatjuk. Az egyes korszakokra jellemző erősségmutatókat tekintve, az is kiderül, hogy az egész korszakot jellemző magas értékű mutatóhoz - a 10 éves részletekre vonatkozóan - még csak közelieket sem találunk. Az egyes korszakok erősség­mutatóit nézve, ugyanekkor egy sinushullám-töredékre emlékeztető grafikus ké­pet kapunk, amelynek a mélypontja időben 1887-1897 közöttre esik, előtte egy jóval magasabb érték szerepel, majd a mélypont után is egy viszonylag ritmikus emelkedés látszik. A számok értelmezésével teermészetesen vigyáznunk kell, ezek ugyanis - mint már leszögeztük - nom a gazdasági tevékenység valamilyen irá­nyú mozgását jelzik, hanem csak azt, hogy 1887-1897 között az előtte lévő és az utána következő időszakhoz képest egy, csak további elemzéssel értelmezhető stagnálást mutat az üzemi tőkék szerkezete. Ha már most ennek a hullámmozgás-töredékhez hasonlító képnek a tar­talmát keressük, legcélszerűbb lesz, ha az előbbi táblázatból külön is kiemeljük az egyes tőkefajták időszakonként jellemző átlagos növekedési együtthatóját:

Next

/
Oldalképek
Tartalom