Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Lagzi István: Lengyel menekültek Somogy megyében a második világháború idején

tak, s a kisebb jelentőségű hiányosságokat a helyszínen megszüntették* egyúttal felmérték a tennivalókat és a létszámnak megfelelő elhelyezésre adtak utasításo­kat. 27 A Somogy megyei elhelyezési viszonyok (kényelem és kulturáltság, egész­ségügy) az országos átlagot meghaladta. A forrásokban nincs nyoma, hogy ko­moly és megalapozott panasszal éltek volna a menekültek. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a somogyi táborok viszonylag kislétszámúak voltak. A mene­kültek közül sokan és gyakran éltek a táboron kívül lakás lehetőségével. Ezzel magyarázható, hogy a táborszerű elhelyezés nem jelentett egyúttal zsúfoltságot is. 28 Somogy megyére számszerűen a sok, de kislétszámú táborok voltak jellemzőek. 29 A polgári táborok élén mint táborparancsnok - a magyar hatóságok ré­széről - a közigazgatásilag illetékes főszolgabíró állt. Gyakorlatilag azonban a jegyző, egyes esetekben alacsonyabb beosztású irodai alkalmazott, vagy a helyi tanító tiszteletdíj ellenében látta el a táborral kapcsolatos elintéznivalókat. A fő­szolgabírók is tiszteletdíj ellenében tevékenykedtek. A tabi járás főszolgabírója a Belügyminisztériumba írt egyik levelében tiszteletdíjának felemelését kérte, mert a menekültek gondozásával járó többletmunkaidő a tervezettnél magasabbnak mutatkozott, kérését a következőképpen indokolta: „Már most jelentem (1940. október), hogy 2500 menekült elhelyezését vállaltam harminc táborban, illetve harminc községben." 30 A táborparancsnokok tiszteletdíjáról az 1939. november 3-i minisztertanács határoza intézkedett. A határozat kimondta, hogy a tábor­parancsnoki feladatok a rendes hivatali teendőkön túlmenő, azaz tiszteletdíjas munkáknak tekintendők. 31 E határozat meghozatalával Keresztes-Fischer belügy­miniszternek az volt a t«rve, hogy a tiszeletdíj kilátásba helyezésével megszüntes­sék a lengyelek elhelyezésével, ellátásával kapcsolatos - sok helyen tapasztalha­tó - huzavonát, a jó és gyors ügyvitelben érdekeltté tegyék a helyileg illetékes köz­igazgatási vezetőket és beosztottakat. A belügyminiszteri rendelet alapján a polgári táborokban a „ . . . mene­kült parancsnok jelenlétében intézendők el mindazok a konkrét panaszok, ame­lyek a menekültek ügyeivel összefüggnek". 32 A menekülttábor mindenkori parancs­nokát - vezetőjét - kezdetben titkos szavazással választották. Amennyiben a vá­lasztott személy nem felelt volna meg feladatának, a magyar táborfelügyelő a tábor rangidős tisztjének, vagy a polgári táborokban a legtekintélyesebb szemé­lyekkel egyetértésben, kijelölés alapján bízta meg a tábor lengyel vezetőjét, ame­lyet visszautasítani nem lehetett. Később - a szökések miatt - a táborok lengyel parancsnokát - vezetőjét - a Lengyel Menekültek Gondozásának Ügyét Intéző Polgári Bizottság nevezte ki, aki tulajdonképpen összekötő tiszt szerepét töltötte be a tábor és a Bizottság között. 33 A polgári menekültek a miniszteri rendelet értelmében havonkénti jelent­kezésre voltak kötelezve. A menekültek tartózkodási helységükben szabad moz­gást élveztek, de engedély alapján az ország bármely részére szabadon utazhat­tak. 3 '' A katonai menekülttáborok élén a magyar táborparancsnokok állottak, akik egyúttal az őrség parancsnokai is voltak. A tábor gazdasági ügyeit és az írnoki feladatokat magyar tiszthelyettesek látták el. Az egészségügyi teendőket magyar orvosok elvi irányításával gyakorlatilag önállóan a lengyel orvosok végezték. A táborokban a menekültek belső ügyeit a - starszy obózu - tábor rangidősök in­tézték. Ez a beosztás nem volt a legmagasabb ranghoz kötve, betöltésénél a Len-

Next

/
Oldalképek
Tartalom