Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Szili Ferenc: Az 1905-1906. évi kormányzati válság hatása és következménye Somogyban

A királyi biztost helyettesítő Bukovics István dr. 1906. március 26-án a kaposvári csendőrszárnyparancsnokságtól 21 csendőrt kapott a megyeháza megerősítésére. Incidensre azonban nem került sor, mert a bizottsági tagok távol maradtak. Szulyovszky Dezső értesítette a törvényhatóságot, hogy április 7-ére rendkívüli közgyűlést kíván összehívni, ahol ismertetni kívánja a legfelsőbb királyi leiratot, melyhez ,,sem felszólalást, sem határozathozatalt nem enged meg".

44 Szulyovszky Dezső 1906. április 30-án érkezett Kaposvárra, amelyről azt írta a helyi sajtó, hogy „csöndes nyugodt a város, a legkisebb hullámveréseit sem érezzük semmiféle izgalomnak, láznak".

45 A tömeg ugyan kíváncsian szemlélte az eseményeket, de némán és közömbösen. Azok, akik a politikai jogokból kirekesztve az alkotmány sáncain kívül éltek, az alkotmányvédelmi harcot sem kívánták támogatni. „A nemzeti ellenállás" országosan és Somogyban is meghátrált. Szulyovszky 1906. április 5-én írt helyzetjelentésében ez a következőképpen tükröződött: „Megérkezésemkor azonban, mint már táviratomban is jelentettem, úgy a pályaudvaron, mint bevonulásomkor a város területén a legnagyobb rend fogadott, a legkisebb incidens sem merült fel; a nagyközönség teljesen távol maradt, inkább jóindulatú kíváncsiság, s a kirendelt katonaság felvonulását kísérő érdeklődés jellemezte a közhangulatot."

46 A központi tisztikar is behódolt, csupán egy tisztviselő maradt távol a bemutatkozás alkalmával. Az ellenállás utolsó aktusa az 1906. április 7-i közgyűlésen zajlott le. ,,A nagyteremben mintegy 40 csendőr volt elhelyezve."

47 A 44. gyalogezred 3 százada pedig a vármegyeháza előtt volt felsorakoztatva. Incidensre azonban nem került sor, igaz ugyan, hogy az installációra bevonuló Szulyovszkyt a törvényhatósági bizottság tagjai óriási lármával és abcugolással fogadták, majd a Kossuth-nóta hangjai mellett kivonultak a teremből. Mindez természetesen nem gátolhatta meg a beiktatást. Bécs és a kolalíció között létrejött megegyezés, Szulyovszky „tiszavirág életű" hatalmának véget vetett, a vármegyék a megegyezést győzelmüknek tüntették fel. A törvényhatósági bizottság 1906. május 7-én tartott rendes negyedéves közgyűlésén az újonnan kinevezett főispán Kapotsfy Jenő programbeszédéből már érződött, hogy a Függetlenségi és 48-as Párt már nem ellenzéki, hanem hatalmon lévő kormánypárt. A főispán szerint „e hazában nem lehet és nem is szabad testvérharcnak, osztálygyűlölségnek, vallási villongásoknak lenni; itt csak tisztelni lehet és kell a törvényeket, melyek ezeket kizárják."

48 A nemesi vármegye autonómiáját hirdető Széchenyi Aladár felszólalásában azt hangoztatta, hogy „vissza kell tehát szerezni a vármegye részére mindazt, amit az állami mindenhatóság és a központosító törekvések a vármegyétől elvettek, meg kell teremteni az önkormányzat biztosítására a tisztviselők szolgálati pragmaticáját és erősebb bástyákkal kell körülvenni a törvényhatóság közgyűlését, hogy az önkényuralom egy könnyen el ne bánhassék vele."

49 A társadalom döntő többségét a koalíció „nemzeti" frázisai már nem tudták megtéveszteni, nagyon is tudatában voltak annak, hogy „a mai kormánytól éppoly kevéssé remélhet felszabadulást a nemzet, mint ahogy hiába várta azt a régiektől."

50