Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Tóth Tibor: A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítás előtt

zab darakeveréket kaptak, ez utóbbibői darabonként és naponként 4 icét. A dara keverési aránya két rész zab és egy rész hajdina volt. Hogy a hizlalás végül is milyen eredményekkel járt, azt megállapítani nem tudtuk, de az 1827-ben elért 250 forintos páronkénti ár, valamint az, hogy az egész korszakban a gőbölyözés nem szűnt meg, mutatja, hogy az uradalmat, ha nem is első helyen, de mégis foglalkoztatta az ökörhizlalás.

113 A hizlalás és a befogni való állomány biztosítása mellett a harmadik hasznosítási mód, a tejgazdaság volt uradalmunkban a legperiférikusabb jelentőségű. Az uradalmi állomány fajtajellegét tekintve ez nyilvánvaló - az állomány telivér magyarszürke volt -, valamint a felvevő piac teljes hiánya is érthetővé teszi ezt. A lefejő tehenészetek létrejötte a kifogástalan takarmányellátás mellett a közeli piacot és a viszonylag gyors szállítást is feltételezte. Uradalmunkban viszont c három feltétel mindegyike hiányzott. Nyilván ezzel függött össze, hogy a megye más uradalmaitól eltérően - Németladon a 30-as években megjelent a freiburgi marha, a Hunyadi-birtokon ugyanekkor már a színesbika-magyaranya keresztezésére is volt példa

114 - a mernyei uradalom megmaradt a hagyományos fajta tartásánál. Dobszán, az uradalmi marhatartás központjában 1828-ban Ugróczy jószágkormányzó döntése alapján 57 db tehénnel tehenészetet hoztak létre, ahova 1829. január 17-én Gölléről a szükséges eszközök is megérkeztek: 30 db kármentő, 3 db fejőkanna, 1 köpülő, 1 db tejhordó sajtár, és 2 db 3/4 akós „véndöl a' vaj és túró szükségire". Megegyeztek a gulyással is, aki a fejést a vaj és túró harmadáért vállalta. A fizetséget Pétsi ispán sem sokalta, „mivel nem lévén a' tehenek fejeshez szoktatva, azoknak megszelídése nem kevés munkát kíván". Kizárólag csak a borjas teheneket fejték, hozamuk napi átlagban 2,5 ice volt. Az első eredményeket az uradalom vezetősége annyira bíztatónak ítélte, hogy a korban általános ridegtartás elveitől eltérően elrendelte a fejősállomány állandó istállózását.

110 Ez, az állomány fajtajcllegével láthatóan nem törődő intézkedés végül is sehova sem vezetett el az uradalmi tehenészet 1833-ban bekövetkezett felszámolása miatt. A másik haszonállat, amely a nagyra növelt juhtenyésztés mellett szintén végig vegetálta a piarista gazdálkodás első négy évtizedét, a sertés volt. Hogy tenyésztése az uradalom gazdáit különösebben nem érdekelte, bizonyítja, hogy bár az első időszakban is tartottak sertést, velük kapcsolatosan megjegyzéssel először az uradalom iratanyagában mégis csak 1817-ben találkoztunk. Ekkor a mernyei, a dörgicsei, és a dobszai kerületben összesen 1109 db sertést tartottak, a negyedik konda, a göllei éppen megszűnőben volt.

116 Az állomány - kiderült ez a tartási módból - teljesen a rideg hazai fajtákból, elsősorban a bakonyi sertésből állhatott, bár 1819-ben Somogyi Imre dobszai ispánt Horvátországba küldték a „szaporúság kedvéért 10 db göbét" vásárolni."' A sertésállomány tartása, szaporítása, vagy a csökkentése egyértelműen a rendelkezésre álló takarmánymennyiség függvénye volt. A késő őszi hónapokban általában a takarmány kímélése érdekében igyekeztek megszabadulni a disznaiktól, és ez az igyekezet néha oda vezetett, hogy egy-egy kerület egész állományát eladták."

8 A téli tartás - ha ilyenre sor került -, általában a legegyszerűbb karámokban történt, az ideterelt malacosgöbék naponként kétszer krumpli- és hajdinakeveréket, illetve polyvát kaptak. Az összegyűjtött makkot, különösen a 30-as évektől a hízóknak és a választott malacoknak tartották fenn. A teljesen ridegen