Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)
Tóth Tibor: A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítás előtt
A rétek gondozása, rendbentartása rendkívül nagy gondot jelentett, amint az a tisztiszéki jegyzőkönyvekből kiderül. A korábban rétnek használt száraz térségeket a io-es években nagyrészt feltörték, a kaszálók egyre inkább olyan területekre szorultak, amelyeket szántóföldi művelés alá nem lehetett fogni, a szénában pedig egyre több volt a sasos, a savanyúfüves rész. Az átalakuló juhtartás azonban egyre több „parragszénát" kívánt. Ez a kényszerűség hozta magával azt, hogy - amint arra fentebb utaltunk -, a 20-as, 30-as évektől egyre nagyobb gondot fordítottak a belvizek lecsapolására, a lefolyástalan területek vízmentesítésére. A célszerű rétgazdálkodásra való törekvés és bővítés eredménye volt, hogy 1848-ban az uradalom mintegy 3000 hold rét birtokában léphette át a kapitalista fejlődés küszöbét. AZ URADALOM ÁLLATTARTÁSA Amint azt a trágyahasználat fokozatos kiterjesztése kapcsán is említettük, az uradalmi gazdálkodás első félszázadának egyik leglényegesebb eleme az a folyamat volt, amelynek eredményeként a két alapvető üzemágnak, a főként gabonatermesztésre koncentráló szántóföldi gazdálkodásnak és az alapvetően ridegtartásra berendezkedett állattartásnak a korábbi, egymástól viszonylag független fejlődése fokozatosan megszűnt, és ennek a megszűnő autonómiának a helyét mind hangsúlyozottabban az egymástól való egyre szorosabb függés váltotta fel. E folyamattal egyidejűleg, nem kevéssé éppen e folyamat hatására bővült az állattartás jelentősége is. Az a korábbi egyoldalú szerep, hogy tudniillik az állattartás egymagában is az allodiális gazdálkodás egyik legfontosabb bevételi forrása volt, most kiegészült azzal, hogy ez időtől az állattartás a szántóföldi növénytermelés produktumai egyrészének a közvetlen értékesítőjévé is vált. Rendkívül lényegesnek érezzük ezt a motívumot, mivel - amint azt az alábbiakban látni fogjuk - nagyon határozottan hozzájárult ahhoz, hogy az állatgondozási munkában egyre inkább előtérbe kerülhetett a perspektivikus célszerűség, hogy a korábbi állattartás egyre inkább tenyésztő tartássá válhatott. Nagyváthy 1826-ban már leszögezte a folyamat lényegét, amikor a tenyésztést általában jövedelmezőbbnek ítélte a termesztésnél. Közel két évtizeddel később az állattenyésztést egy megjegyzés már a gazdálkodás rugójának minősítette. /!l Amint az általában igaz volt a kor nagybirtokainak nagyrészén, úgy a fentiek bár némi módosulással igazak voltak uradalmunkban is. Jellemző, hogy 1809-1843 között az állatállomány értékesítéséből származó bevételek öt és félszeres (545,3%) növekedést mutattak, ugyanezen idő alatt a növénytermesztés bevételei nem érték el a négy és félszeres növekedést (440,8%), az uradalom összbevételének a növekedése, pedig, bár számottevő ütemű volt, mégis mindkettőtől elmaradt (381%). Az ágazat növekedésének dinamizmusát mutatja, hogy a két időhatár közötti 34 éves, sok évi átlagban a gabonatermesztés 28,9%-os részesedését az átlagbevételből az állattenyésztés részesedése 1,2%-kal felülmúlta/ 0 Ha a fenti néhány adatot további összetevőkre bontanánk, kiderülne, hogy az állattenyésztés e nagy lendületét uradalmunkban a juhtenyésztés mozgása határozta meg egyértelműen, ami egyúttal azt is jelentette, hogy az uradalom állattenyésztése szinte kizárólagosan csak a juhászat színvonalával volt jellemezhető. Volt ugyan az uradalomban szarvasmarha és sertéstartás is, ezek jelentő-
