Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Bendefy László: Vörös László emlékezete

Még nem nélkülöznek, sőt lovait is tartani tudja még. Ottit és férjét, Szilády Lajost télidőre magukhoz invitálja: ,, . . . Szakácsnét, (keríts) hát édes leányom, jót; csirkét sokat, lángliszt kenyeret, és ó bort, mert egy mérnök nőstől együtt ilyesmire érdemes, különben ki se nyújtsa mérőlánczát." (57; 58) Télen át most nem kell a szemét térképrajzolással rontania „ . . . (most) magam is németül tanulok, de ezen ne mosolyogjatok. . . (Eltettünk) ... a télire több mint négy ezer db almát és nem kevesebb, mint nyolcvan kocsi fát - háromszáztíz V(áltó) forinton -, továbbá 20, pos:(onyi) mérő szitás lisztet; 12 akó bort; 80 v. forint árú búza szalmát; 16 font milly gyertyát, 12 font kávét, 32 font cukrot, ezeken kívül alig 3-ad napja édes anyádnak és a' leányoknak négyszáz V. forint árú ruha neműeket beszereztettem . .. hogy a beállandó zordon télbe ne kénteleníttessünk mászkálni. De hol telt ki ezen majd másfélezer váltóra menő költség? gondolod magadban! a' mérnöki láncz hajtotta be... noha most sincs pénzünk, házunk mindennel így ellátva talán soha sem volt. Nekem egész télire van egy kis mérnöki foglalkozásom . . . unalomról szó sincs, az idő szint oly sebessen megy, mint nyáron" (59). Hogy így éltek-e valóban, vagy csak gyermekeit áltatta ily módon, ki tudja. Valószínű, hogy 1853-ban még jelentős anyagi tartalékokkal rendelkezett. Bizonyos azonban, hogy 1853 és 1859 között még vagy 10-15 községben úrbéri elkülönítést hajtott végre és ezekről térképeket is készített. Az utolsó község a Dráva menti Lakócsa volt. Közben 1854-ben rákényszerítették, hogy a szomajomi házat hagyja el. Vejével, Szilády Lajossal megállapodtak abban, hogy az ő neve alatt közösen városfelmérési és birtokrendező irodát nyitnak. Ezért Szomajomról Budára, majd onnan Pestre költöznek. Kiskunhalason, Szolnokon, Bián próbálkoznak valami munkát szerezni, de amint kiderül, hogy Vörös László és veje a pályázó, minden ajtó bezárul előttük. Végre Szdádynak sikerült Vác felmérésére szerződést kötnie. A fiatal pár tehát Vácra költözött és Lajos megkezdte a munkát. A városi tanács azonban nem tartotta kívánatosnak, hogy a felmérében Vörös László is részt vegyen. Végső szükségében azzal a kéréssel keresi fel a Baudirectio osztályvezető mérnökeit, hogy szóljanak neki, ha valami munka adódnék, de itt sem kapott bíztatást. Laci fiát is szeretné bejuttatni egykori hivatali testületéhez, de amikor barátai értesülnek arról, hogy a fiú még mindig bujdokol, hallani sem akarnak erről. Ezért vállalja el - végső szorultságában - a lakócsai fölmérést, ö maga 67, felesége 71 éves. Közben tör rá a betegség. Alig tudja befejezni az irodai munkálatokat. Pörösködés az uradalommal, követelését - ahogy a térképeket kapják tőle - 20-25 forintonként fizetik. Nyomorognak. Huszár Mátyás özvegye meg-meglátogatja őket (14; 40). Kisebb kölcsönökre szorul. Harmadik emeleti pesti lakásukból nem bír kimozdulni; drága is: 200 V. forint évente. Egyetlen megoldásként - feleségével együtt - visszaköltözött Kaposvárra (60). Szobába zárva, majd ágyhoz láncolva itt élt még egy évtizednél tovább. Volt egy ívrétű, kötött, kéziratos könyve. Abba írta - majdnem naponként feljegyzéseit, gondolatait, emlékezéseit. Az utolsó feljegyzés 1869. június 25-ről kelteződik benne (61). 1870 elején váltotta meg szenvedéseitől a halál. A kaposvári „keleti" temetőben hantolták el. Azóta sírját két ízben is megbolygatták. Csontjai jelenleg a temető szegélyén levő Walthei-féle sírban