Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Szakály Ferenc: A Dél-Dunántúl külkereskedelmi útvonalai a XV. század derekán

2o. Továbbá kiull walo mészárosnak kylemben zabád nem wolth arwlny

r hanem wasarnap es zerdan, ez keth nap zabád wolth arulny, az warossy mészárosok tartosztak welc, hogy mindenkor hus légien es fogiatkozas benne ne légien. Ez wolth az warosnak térvénye es rend tartása." [A levél következő részében elmondják, hogy a várkapitány új városbírája a korábbi szokásokkal mit sem törődik, és az egyes árucikkek után szedett vámokat a sokszorosukra emelte. Itt ismét sorra veszi a fenti tételeket, sőt egy olyannal is megtoldják, ami a felsorolásban nem szerepelt:] Egy lada ivegbell niolcz kristály ivegeth wett ell az warassy embertell,. mely iveg keth forintoth erth wolna. Az holl az warasbely embernek rend tartása wolth, mikorth kywll walamith hoztak az warasra, annak az wolth rendy, minth az kilsew wasarban." A lakosság panaszaiból meglehetősen plasztikus kép rajzolódik ki a szigeti „wasar" áruösszetételéről: A nap mint nap megrendezésre kerülő (vö. 19-20. pont) „wasaron" a környékbeli parasztok gabonát, más élelmiszereket, bort stb. kínáltak eladásra a mezővárosi polgároknak és a katonáknak. Kirakodtak ott a helybeli kézművesek - közülük a szabókat és a vargákat említik -, hogy cikkeiket a városbelieknek, de talán mindenek előtt a beérkezett környékbelieknek áruba bocsássák (vö. 14. pont). A várost a szigeti mészárosoknak kellett megfelelő mennyiségű hússal ellátni, a hét két napján azonban „kiull walo", azaz más helységbeli mészárosok is helyet kaptak a vásártéren. Mindezek alapján úgy véljük, hogy a panaszlevélben jellemzett szigeti „wasarok" tulajdonképpen egyszerű mezővárosi piacok voltak, ahol az arra rászorulók fedezhették mindennapos élelmiszer-szükségleteiket, apróbb-cseprőbb használati tárgyakhoz juthattak, s ahol a környékbeli parasztok is beszerezhették a mezővárosi kézműipar termékeit. Az ott megfordult áruk többsége nem tartozott a „teloneum"fizetésre kötelezett árucikkek közé. Bár feltűnnek ugyan „teloneum"fizetési kötelezettség alá eső áruk is - főleg az a megjegyzés érdemel itt figyelmet, amely szerint a „kywll walo aros népnek, kalmárnak wagy egieb kereskedő népnek" csak vasárnaponként engedélyezték a kicsinyben való árusítást, más napokon csak nagyban, végenként, vagy forintos nagyságrendű tételekben adhatták tovább portékájukat - a ,,teloneum" aligha lehet azonos a szigeti piac bevételeivel; mert a) a fentiekben részletezett „introitus thelonei" szerint ezt a vámot csak a hét egyik napján szedték; b) a piacon az árucikkek többsége után nem pénzben, hanem természetben szedték a vámot, s az így begyűlt árucikkeknek jelentkeznie kellene az elszámolásban is; c) a só után, amely „teloneum"-fizetésre volt kötelezve, de a panaszlevél is megemlékezik piaci forgalmáról, a szigeti vásárbíró szekerenként egy pénzt szedett, holott a szabály és a gyakorlat szerint a „teloneum" száz kocka után 1 darab volt; d) az 1561-es vizsgálat alkalmával a ,,teloneum"-bevételek alakulásáról egy „teloneatornak" mondott tisztviselő számolt be. Amennyiben a „teloneum" a piaci vámbevétellel lenne azonos, a vásárbíró tartozott volna arról elszámolással. Mivel a piaci bevételek elszámolásáról másutt sem ejtenek szót a szigeti urbá-