Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Szakály Ferenc: A Dél-Dunántúl külkereskedelmi útvonalai a XV. század derekán

a) magát az abszolút legnagyobb darabszámmal szereplő napot, b) azt az öt napot, amelyen a legnagyobb mennyiségek kerültek megvámolásra, c) azt a 16 napot, amikor az áthajtott állatok száma ioo fölött mozgott vagy kereken ioo volt. Napok Arányuk az összes Marhák Arányuk az összes száma napok %-ában száma marhák %-ában I 1,4 3617 35,9 5 5,7 6730 66 16 23 8991 89,3 A dél-dunántúli marhahajtás szerkezete lényegesen másként fest, mint amit a váci vámnaplókból az ottaniról kiolvashatunk. Emitt az áthajtott hatalmas marhamennyiség is sok hajtási alkalom viszonylag kisebb tételeiből adódott. A hajtók túlnyomó többsége 100-200 marhával jelent meg, az 500-on felüli csordák már nagy ritkaságszámba mentek. A hajtás ennek következtében, a hónapok közti nagy eltérések mellett is, meglehetősen folyamatos és egyenletes volt/'

0 A szigeti vámhelynél viszont mindez felettébb szakaszosnak, sőt kifejezetten lökésszerűnek mutatkozik. * Marino Sanudo szerint Velence városának magának évente mintegy 13 000 darab szarvasmarhára volt szüksége (nem számítva itt egyéb lábas jószágokat). Jó pár ezer vágómarhát igényelhetett a város szárazföldi tartománya, a „terra ferma" is, nem is említve azokat a területeket, amelyeken a Velence felé vezető utak átvezettek, és amelyek szarvasmarhatenyésztése általában szintén nem fedezte a lakosság fogyasztását.'" Ha ezek keresletét a Szigeten keresztül folyó hajtás adataival összevetjük, az a benyomásunk támadhat, hogy a Dél-Dunántúlt érintő kivitel a legjobb években is csak magának Velencének a szükségletét fedezhette megközelítőleg. Persze csak akkor, ha mindazok a szarvasmarhák, amelyek e három úton előbb nyugat, majd délnyugat felé vonultak, megfordultak a szigeti vámhelynél. Ez a másik lényeges kérdés, amelyet a fenti szigeti vámadatok helyes értékelhetősége érdekében el kell döntenünk. ,,A Sziget környéki kereskedők" fentebb idézett, 1565-ös levelükben sérelmezték, hogy „mostanában" („modo") mindhárom útról Szigetre kényszerülnek, és ott is vámot kell fizetniük marháik után, holott a korábbiakban ezek az utak - a pécs-radkersburgi kivételével, amely mindig is Szigeten át haladt -, elkerülték a szigeti vámot. Az „újítás" következtében a három út tulajdonképpen Szigetnél egyesült. Kérdés, hogy ennek az útkényszernek bevezetése csak Zrínyi Miklós műve volt, vagy pedig már elődje, Horváth Márk is megpróbálkozott vele. A panaszlevél „most", „mostanában" („modo") kifejezése éppúgy vonatkozhat az adott 1565-ös évre, mint az azt megelőzőekre. Bár a panaszlevél szövege nem döntheti el egyértelműen a kérdést, mégis inkább arra hajlunk, hogy az eladdig azt elkerülő utakon mozgó árusok Szigetre kényszerítése csakis Zrínyi Miklós találmánya lehetett. Egy ilyen forgalomátterelés ugyanis szükségszerűen maga után vonta a kereskedő jobbágyaikon keresztül közvetve, saját vámhelyeik elnéptelenedésén keresztül pedig közvetlenül