Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Szakály Ferenc: A Dél-Dunántúl külkereskedelmi útvonalai a XV. század derekán

A „nyugati magyar külkereskedelem" kifejezés azonban maga is gyűjtőfogalom, amelyen belül három irányt különböztethetünk meg: a) az északnyugatit: Cseh- és Morvaország felé, b) a szűkebb értelemben vett nyugatit: Bécs és azon túl a dél-német városok felé, c) a délnyugatit: Velence és szárazföldi tartománya, a „terra ferma" felé.

2 Figyelmünket ezúttal az utóbbi, délnyugati irányra korlátozzuk, hiszen a dél-dunántúli útvonalak, csaknem kizárólagosan, ehhez kapcsolódtak. A középkori Magyarországot három fontos útvonal kötötte össze a lagunavárossal és a fennhatósága alá tartozó adriai partvidékkel : 1. legkelctebbre: a nagykanizsa-légrád-zágráb-topusko-modrus-zengi, 2. ettől nyugatabbra: a nagykanizsa-légrád-zágráb-kostanjevica-loz-postojna-triesti, illetve rijekai, 3. legnyugatabbra pedig: a nagykanizsa-nedölce-pettau-cilli-ljubljanagörz-velencei.

3 A XV. század végétől kezdve, az egyre gyakrabban ismétlődő török beütések következtében, a forgalom fokozatosan a legnyugatabbra futó 3. számú útvonalra terelődött át.

4 (Ezt az osztrák történeti szakirodalom „laibachi útnak" nevezi. Az alábbiakban mi is ezt az elnevezést használjuk, hogy ilymódon a hosszadalmas, ismétlődő körülírásokat elkerüljük.) A „laibachi út" forgalma elsősorban Pettau német-olasz polgárságát gazdagította, amely az I. Miksa császártól kapott árumegállító jog birtokában csaknem monopolizálta az azon folyó árucserét. Az 1503-ban kibocsátott privilégium rendelkezése szerint a Pettauba érkezett idegen (köztük szép számmal lehettek magyarok) kereskedők a pettaui polgároknak mindenkor eladhatták áruikat, egymás közt azonban csak a pünkösdi és Szent Oszvald napi (aug. 5.), évi vásárokon kereskedhettek. Az útvonal forgalmában elsősorban érdekelt velenceiek természetesen megpróbálták megkerülni a pettauiak előjogait. Előbb pettaui lakosokat fogadtak fel üzleteik lebonyolítására, majd többen polgárjogot szereztek maguknak, hogy így, immár az előjogok birtokában, közvetlenül is részesedhessenek a haszonból. ° A velencei cégek törekvéseit is, a többi környékbeli város (mindenek előtt Radkersburg) Pettau kiváltságainak megtörésére irányuló kísérleteit is magyarázza, hogy a XVI. században ez az útvonal bonyolította le Magyarország (a szélesebb értelemben vett) nyugati külkereskedelmének mintegy egynegyedét.*' Visszatérve a kiindulóponthoz: a „laibachi út" teljes mértékben azonos a bevezetésben idézett olasz jegyzék Murától kezdődő szakaszával. Természetes, hogy a velencei fogyasztók-felvásárlók tájékoztatására készített összeállítás ezt jelzi a városköztársaság felé irányuló szarvasmarha-kereskedelem főútvonalának. Pontosan ez indokolja, hogy a jegyzék a Pettau után következő állomásokat már nem sorolja fel, hiszen Velence kereskedőinek nem kellett bemutatni a feléjük vezető utak legfontosabbikát. Az útnak a Dunától a Muráig terjedő szakaszáról viszont alig tud valamit történettudományunk: Jószerivel alig többet, mint amennyit e véletlenszerűen s6