Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)
Komjáthy Miklós: A somogyi konvent II. Ulászló-kori oklevelei az Országos Levéltárban. (Első közlemény.)
Bornemyza Jánosnak Miksa római királyhoz* való csatlakozása előtt is birtokolták-e, vagy sem. Az említett szomszédok és megyebeliek a következő módon és rendben vallottak: elsőnek ThwI-i Imre, Somogy megye alispánja adta elő, hogy, amikor Bornemyza János félelmében s, hogy fejét mentse, az országból a rómaiak királyához menekült, Orbán egri püspök Bornemyza Jánosnak Bennek nevű birtokát és Penthekhel-i birtokrészét magának foglalta el, s míg élt, megtartotta azokat. Orbán püspök halála után Bátori István országbíró tette rájuk kezét, de Bornemyza Jánosnak az országba hazatérése után, azokat visszaadta, ill. visszaadatta. Pettend-i Miklós azt vallotta, hogy néhai Orbán püspök elfoglalta ugyan Bornemyza János Bennek nevű birtokait és Penthekhel-i birtokrészét s haláláig meg is tartotta s halála után hasonló módon, jogtalanul foglalta el Bátori István országbíró is, ő azonban végülis visszaadta a birtokokat Bornemyza Jánosnak. A tanú arról nem tud, hogy Orbán püspök Bornemyza Jánosnak a rómaiak királyához való csatlakozása előtt foglalta-e el a birtokokat, vagy azután. Thewl-i Bybo Gál úgy vallott, hogy, amikor a néhai egri püspök Bennek és Penthekhel birtokokat elfoglalta, akkor Bayna-i Both András kiragadta ezeket a birtokokat a püspök kezéből és bizonyos időn át megtartotta. Bátori István is hasonló módon vette el tőle, de akkor, amikor Bornemyza János Németországból (Almania) visszatért, neki visszaadta. Thewl-i Zabo Ferenc szerint akkor, amikor Orbán püspök kezén volt Bennek és Penthekhel birtoka, Bornemyza János a püspöknek officiálisként behelyezett familiárisát elűzte, később az említett ispán (Bátori István) e birtokokat elfoglalta és Bornemyza Jánosnak Németországból való hazatérése után, azokat annak visszaadta. Azt azonban, hogy e birtokfoglalás (Bornemiszának Miksa császárhoz való) pártolása előtt, vagy után történt-e, nem tudja. Kardony László, Chak Lőrinc, Marko Benedek és Thewl-i Pálfy Benedek úgy vallott, ahogy a negyedik tanú, Zabo Ferenc. Gywgh-i Zarucas János úgy vallott, amint a második tanú, Petthend-i Miklós. Thewl-i Kowach Mihály azt vallotta, hogy néhai Orbán püspök és testvérei sohasem birtokolták Bennek-et és Penthekhel-t. Thard-i Byro Máté vallomása szerint, amikor néhai Orbán egri püspök tartotta hatalmában Bennek és Penthekhel birtokokat, akkor Bornemyza János Orbán püspök familiárisát és officialisât onnan elűzte, egy lovat pedig, amelyet Bornemyza Jánostól elvettek s amelyet most a püspök familiárisánál talált, a törvényes út megkerülésével, attól elvett s felakasztással fenyegette meg. Később azonban haza engedte urához. Azt, hogy mindez (Bornemisza) említett átpártolása előtt, vagy után történt-e, a tanú nem tudja. Thard-i Myklossa Pál úgy vallott, ahogyan a harmadik tanú, Bybo Gál. Byro Imre, Alch-i Myklossa Kelemen, Thythesgamas-i Gergelfy Máté, Gyerky Péter, Gamas-i András úgy vallott, amiképpen a második tanú, Petthend-i Miklós. Gamas-i Petherfy Sebestyén szerint Bennek és Penthekhel birtokokat a vajda visszaadatta Bornemyza Jánosnak; másról nem tud. Gamas-i Gergelfy Péter vallomásában azt mondta, hogy hallotta: az említett birtokok a püspök kezén voltak, de azt is mondta, hogy igazán tudja: azokat a vajda visszaadta Bornemyza Jánosnak. Gamas-i Lewryncze Imre, Lewryncze István, Gamas-i Istók Imre és Németh László úgy vallott, mint Gergelfy Péter. Gamas-i Sebcsthyen Gergely nem tudja biztosan, hogy az említett birtokok a püspök kezén voltak-e, de azt igazán tudja, hogy azokat a vajda Bornemyza Jánosnak visszaadta. Gamas-i Bertha György, Andrássá Péter, Cozma András és Rwdas Gergely úgy vallott, ahogy Sebesthyen Gergely. Kyswythya-i Kelemen azt mondotta, hogy néhai Or-