Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Vörös Károly: A magyarországi városfejlődés a dualizmus korában. (Különös tekintettel Kaposvár fejlődésére.)

igényeit még kiegyensúlyozni képes város képe ez. Ennek folytán még - elsősorban városmagvának megjelenésében - érezhetően különbözve akár Nagykanizsa, akár Szombathely, akár az emeletes házak számában már Kaposvár előtt járó, de a cseréptetősökében azt meg már nem előző Veszprém, vagy Pápa városképétől is. c) Mindennek magyarázatát sokban megadja a város a századfordulóra kialakult társadalmi szerkezetének a képe. 1900-ban az össznépességen belül a keresők százalékának nagyságát tekintve Kaposvár, az országnak népességszámra 26. városa s a Dunántúl r. t. városai közül a 3., az országban csak a 80. és a Dunántúl r. t. városai közül (az alábbiakban mindent e két kategóriában fogunk hasonlítani) is mindössze a 8. helyen áll. Ezek az arányok már önmagukban egyfajta olyan közép- és kispolgárias fejlődésre mutatnak, melyben a család tagjainak a kereső munkába való bevonása még nem érte el az elérhető méreteket, nyilván azért is, mert erre a család fennartása érdekében nem volt feltétlen szükség, - vagy talán mert még hiányzott a szakképzetlen családtagok számára is kínálkozó megfelelő munkaalkalom. Ám akárhogy is értékeljük e jelenség okait, 1900-ra már ipari népességének az összenépességhez viszonyított 29,5%-os arányával Kaposvár a 67., illetve a 6.; kereskedelmi népességének 7,6%-os arányával pedig az 52., illetve a 6. helyen áll; ugyanakkor a közlekedési kereső népesség 7%-os aránya a 27., illetve a 3., a közszolgálatié (9,5%), a 45., illetve a 3., a házicselédeké (4,6%) a 71., illetve a 8. helyet szerzi meg számára. Legrosszabb azonban helyezése az 1900-ra 12, 18%-ra lecsökkent mezőgazdasági kereső népességével: Magyarországon ezzel az aránnyal már csak a 94. helyen áll, ha a Dunántúlon a 7. helyet még tartja is. Csak egyetlen olyan elem van a város társadalmában, melynek a népességen belüli arányával az országos rangsornak a 4., a dunántúlinak pedig éppenséggel első helyére kerül: ezt a pozíciót 1210 napszámosának a város népességéhez viszonyított 14,5%-os aránya adja meg. A kép tehát azt mutatja, hogy a város a népességszámának megfelelő ranghelyet mind országos, mind dunántúli viszonylatban csak a közlekedés esetében éri el 357 főnyi népességével: különben minden vonatkozásban elmarad a népességszámának megfelelő ranghely mögött. Mindenesetre jellemző jeleként annak, hogy a város központi funkciói közül a századfordulóig tulajdonképpen még egyik sem tudott uralkodó vagy legalább meghatározó jellegűvé válni, amiben talán része van e funkciók viszonylag kései kibontakozásának és még inkább annak, hogy ekkorra a város körül kiépülő hatalmas agrárkomplexus és az arra épülő iparnak a közlekedés révén az egész megyére kiterjedni kezdő vonzása párosulva a megyei adminisztratív központ bázisán fejlődő igazgatási funkciókkal, s a nyomukban bontakozó társadalmi igényekkel, többféle ágazat egyidejű fejlesztését kívánva és lehetővé is téve, az éles különbségeket tompították. A napszámosság magas arányszámában viszont közreműködhetett az is, hogy az élelmiszeripar szakmunkaerőben nem nagyon létszámigényes iparág, viszont a cukorrépa szállításával, rakodásával, a téglagyártással, a malmászattal kapcsolatban megnő az igény a napszámosra, akinek többé-kevésbé folyamatos alkalmaztatást azután az ipari üzem szüneteiben már maga a városi népesség is tud biztosítani (lévén - mint láttuk - házicseléddel amúgy is gyengén ellátva, - bár ez talán összefügg a női családtagok az átlagnál még nagyobb hányadának a család körében való megmaradásával). És jóllehet a városban az 1900-ban még csak 4, 20nál nagyobb létszámú üzem 356 munkása helyén 1910-re már 1120 munkást talár