Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)
Tóth Tibor: Az úrbéri viszonyok megszüntetése a mernyei uradalomban
A telkenkívüli állományok kérdése körüli vita csak a Tolna megyei Várong községben vált drámaivá. Amint az I 2. sz. táblából kiderül, a község határában szóra érdemes majorsági gazdálkodás egészen 1848-ig nem folyt, az itteni majorság területe nem érte el a félszáz holdat sem. A szó legszorosabb értelmében tehát perrel kellett megteremteni a nagyüzemi gazdálkodás alapfeltételét. Mindenekelőtt - mint az IT. és az II. sz. tábla összevetéséből kiderül - a még 1848ban csak 302 holdra becsült irtás mennyiséget 804,25 holdban határozták meg felületes mérésekre hivatkozva. Eszerint a felvétel szerint tehát a telki illetőség -f-maradványföldből álló 796,67 hold föld átengedése fejében az uradalom 804,25 hold irtás visszaválthatóságát perelte. A földjének több mint a felét elveszítő falu érthetően megragadott minden törvényes, majd ezek sikertelensége után törvénytelen eszközt, hogy megnyomorításának útját állja. Hasonlóképpen az uradalom sem válogatott az eszközökben, hogy most már a minden fórumon jogosnak ítélt igényeivel élhessen. Míg a falu azonban önmagán kívül senkire sem számíthatott - a mellettük mindvégig kitartó Brogyáni Döme ügyvédet 1862ben Dornay kormányzó indítványára hajtogatásért perbe is fogták Szekszárdon 62 - az uradalom viszont számíthatott a vármegyének - ha az 1860-61-es évek megélénkülő közélete miatt csak Ímmel-ámmal is adott - támogatására. 6 '' Ami tehát most már a maradványok és az irtások kérdését illeti, az uradalom szinte egyedülálló „sikereknek" örülhetett: megtarthatta magának jogszerűen is a jobbágyokat illető maradványoknak több mint a kétharmadát, az irtványokat pedig az utolsó barázdáig visszavehette annak ellenére, hogy e földeken - a jogszabályoknak is megfelelően - a peres felek általában megosztoztak. 64 A telkenkívüli állományok hovatartozásának a kérdése - mint láttuk - az uradalomnak csak egy-két kerületét érintették, a közös birtoklás megszüntetése körüli viták viszont szinte általánosak voltak. Nemcsak a közös használatú erdőknek és a legelőknek az uradalom és a jobbágyok közti megosztására gondolunk itt, hanem a kérdéseket általában súlyosan bonyolító vagyonmegosztási ügyekre is. A korábbi megegyezések egy részénél ugyanis - Gölle, Taszár, Fonó, Attala - a jobbágyi legelőket ligetes, fás helyeken mérték ki. Akkor ez a kiosztás az úrbéresek számára is előnyös volt, a nyáron át legeltetett állatok eső, vagy tűző nap ellen ezeken a legelőkön enyhelyet találhattak, a legelőn lévő fák termésének tulajdonjogát meg senki sem vitatta. Most azonban sem a felajánlott legelő mennyisége, sem az úrbéres kapcsolatok teljes felszámolására törekvő jogszabályi rendezés, de a viták miatt megromlott légkör sem tette lehetővé az ilyen közös birtoklás fenntartását. Elég ha csak meggondoljuk, hogy a makk- és gubacsszedés miatti egyhónapos legeltetési tilalom a legelőn tartás átlagos idejét tekintve a volt úrbéresek legelőjét nyolcadával, kilencedével csökkentette. Nem volt véletlen tehát, hogy ezeken az erdei legelőkön lévő állófák tulajdonjoga legalább annyira izgalomban tartotta a falvakat, mint a legelőkből és az erdőkből való részesedésük mértéke. Ami most már az c kérdések körüli pereket illeti, azok lefolytatásának részletes elemzése helyett elég csak annyit megjegyeznünk, hogy - mint láttuk is - a homoki egyezség felülvizsgálatát, illetve a fonói erdőrészesedési ügyet kivéve - az utóbbi helyen az uradalom 625 ü-öl telkenkénti erdőt ajánlott - mindenütt az uradalom győzelmével végződtek a viták. Az eljáró hatóságok ítéleteikben mindenütt az uradalom által ajánlott mennyiségek kiosztását rendelték el.
