Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)
Kanyar József: Kaposvár mezőváros művelődéstörténetéből a kései feudalizmus idején
A helytartótanács 1806. augusztus 18-án kelt 15 693. sz. leirata - „reflexe ad instantiam communitatis oppidi Kaposvár Gimnasium pro juventutis institutions Ín sui grémium induci supplicantis", amelyet a város 1806. június n-én terjesztett fel - igen lehangolta a megye vezetőit is. Az elutasítás nemcsak azért fájt a megye és a város vezetőinek, mivel arra figyelmeztetett, hogy a „tudományok fundusa" súlyos terhekkel és kötelezettségekkel jár együtt, hanem főképp azért, mivel azt is leszögezte, hogy nincs is szükség a kaposvári gimnáziumra, hiszen a szomszédos megyékben: Kanizsán, Pécsett, Veszprémben és Szombathelyen megfelelő iskolák vannak. (,, . . . nec adest tanta nécessitas introducendi ad Kaposvár novi gymnasii, cum in vicinia ceteroquin Canisae, Quinqueccclesiis, Veszprimii, Sabariae gymnasia praecxistant.") 11 Az elutasításba nem lehetett belenyugodni, s 1806. október 7-én már újra kopogtattak a megye vezetői a helytartótanács ajtaján, szüntelenül érvelve annak figyelembevételéért, hogy „ezen tagosán kiterjedt megyénkben sehol sem lévén iskoláink, azon helyek pedig, amelyek a K. Parancsolatban (azaz a leiratban) megneveztetnek utasítás végett, hogy ottan oktatnánk gyermekeinket, tőlünk messzebb esvén, kénytelenítettnénk magzatjainkat nagyobb költséggel messze földre vinni taníttatás végett." Nemcsak a helytartótanács tartott ki makacsul eredeti álláspontja mellett, azzal, hogy megtagadta kezdetben a nyilvánossági privilégium jogát az iskolától, hanem a megye is makacsul ragaszkodott iskolaalapítási szándékához. A kérelem után - annak nyomatékaként - már a városban 1806. novemberében megnyitották a három grammatikai osztályból álló „pedagógiumot". A helytartótanács ellenállását látva a megye vezetői ekkor, főképp Vály János („ki az iskolák dolgában másoknak esze és lelke volt") iskolafenntartó mecénások után néztek. A két nagy szerzetes rendre: a benedekrendiekre és a piaristákra gondoltak mindenekelőtt, mint iskolafenntartókra, akiknek igen tekintélyes birtokaik voltak a megyében. Az iskoláért való újabb argumentálás így azzal a javaslattal állt elő a helytartótanácsnál, hogy „méltóztasson kérésünkre benediktinikusokat küldeni és rendelni, kik ezen kaposvári iskolákban az ifjúságot oktatnák, annyival is inkább megérdemelné azt ezen vármegye azon tekintetből is, minthogy a bencdiktinusok szerzete ezen megyénkben nevezetesebb és nagyobb jószágokkal bírnának és tőlünk, azon kívül, az dézsmának árendáját is vennék." 12 A benedekrendiekkel alig juthattak túl a kezdeti lépéseken a tárgyalások, a piaristáktól azonban - a városi tanácsbéliek, de a megye vezetői is - már joggal remélhették a komolyabb tárgyalásokba való belebocsátkozást, noha csak a harmadik felterjesztésükre reagált a rend főnöke. Pedig friss volt még az új egyházi földesúr adománylevele is, amellyel 1807. július 10-én - a gimnázium induló évével csaknem cgyidőben - I. Ferenc a székesfehérvári kusztodiátus 25 000 k. holdját adományozta a kegyes tanítórendnek. így vált az „áhítatos oskolák szerzete" a vármegye 1807. november 4-i közgyűlésén a megye egyik igen tekintélyes földesurává (a megye területén a rendnek 16706 kh. birtoka feküdt), akit három nap múltán már - Egerváry Ignác rendfőnök személyében - ünnepélyesen birtokába is iktatott a vármegye. Már 181 i-ben is háromízben sürgette a megye a helytartótanácson keresztül a rendet, a feltételek megszabására. A planum végre is elkészült 1812. február 13-ára, amely 7 pontban körvonalazva szabta meg azokat a teljesíthetetlen feltételeket, amelyek végülis Bolla Márton provinciális megfogalmazásában jutottak el a megyéhez.
