Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)
Szakály Ferenc: A Dél-Dunántúl külkereskedelmi útvonalai a XV. század derekán
V. A DÉL-DUNÁNTÚLI UTAK FORGALMÁNAK LEHANYATLÁSA Föforrásainkból, a szigeti vámjegyzékckböl mindössze egy pillanatfelvételre telik a dél-dunántúli külkereskedelmi útvonalak forgalmáról. A melléjük sorakoztatott, más jellegű források sem sokat változtatnak a belőlük nyert kép mozdulatlanságán. A forgalomalakulás fő tendenciáiról csak a szigeti vámos idézett, 1561-es vallomásából alkothatunk némi homályos fogalmat. Eszerint 1558 •és 1560 körül a szarvasmarha után beszedett vámösszeg évente mintegy 30%-kal, a vegyes tételekből eredő ,,telonium"jövedclem pedig mintegy i 5-20 0 o-kal csökkent Szigeten. Messzemenő következtetéseket azonban ez utóbbi adatokból sem vonhatunk le; részben, mert három esztendő változásaiból még nem rajzolódik ki tendencia - gondolhatunk egyszerű, speciális tényezők által befolyásolt ingadozásra is -, részben pedig, mert a Simontornyáról induló, növekvő jelentőségű út forgalmáról a szigeti vámnaplók nem nyújthatnak felvilágosítást. Kétségeink rögtön eloszlanak viszont, ha a dél-dunántúli tranzitforgalom alakulását nem pusztán a rájuk vonatkoztatható adatokból, hanem szélesebb horizont elé állítva próbáljuk megítélni. Erre megvan minden lehetőségünk, hiszen, mint azt már többször említettük, a Balatonról délre húzó tranzitutak a DunaTisza köze (pl. Szeged) felől érkező utakat vezették tovább a laibachi fővonal irányába. Márpedig mind az előbbiről, mind pedig az utóbbiról felsorakoztathatunk olyan adatokat, helyenként adatsorokat, amelyek a dunántúli forrásoknál szabatosabban, itt-ott statisztikai pontossággal vallanak a tendenciákról is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az összekötő szakaszra ugyanazok a tendenciák érvényesek, amelyek az összekötöttekre. Az Othmar Pickl által feldolgozott, impozáns osztrák forrásanyag egyértelműen bizonyítja, hogy a Murától induló laibachi út forgalma már az 1560-as évek első felében is erőteljesen visszaesőben volt. A szarvasmarha-kereskedelemben ekkortájt még alig észlelhető a változás, 1 *- annál inkább a külkereskedelem más szektoraiban, mindenek előtt a magyar marhabőr exportjában, ahol a visszaesés egyenesen ijesztő méreteket öltött. 1550 körül még évente mintegy 10 000 szekértehernyi, azaz kb. 200 000-220 000 darab marhabőrt szállítottak át a laibachi Aufschlagamt-nál és fiókjainál Velence és az adriai kikötők irányába, majd azokból még tovább Ancona, Pesaro, sőt Nápoly felé. Ebből az említett vámhivatalnak évi 5000-6000 forint jövedelme származott (az összbevétel 74—Vs-e). 183 E bevételek néhány év leforgása alatt a következő mértékben csökkentek: 1561- ben: 466 forint 1564-ben: 206 forint 1562- ben: 860 forint 1565-ben: 38 forint 1563- ban: 547 forint 1566-ban: 137 forint 18 ' 1 Mindennek következtében Pettau megszűnt bőrkereskedelmi elosztóközpont lenni. Szerepét a jelek szerint Trieszt, és főleg Raguza vette át, vagyis a bőrkereskedelem olyan utakra terelődött át, amelyek egészükben a töröktől megszállt magyar és balkáni területeken futottak végig. A bőrforgalom elterelődése maga után vonta a viszontáruk jórészének, mindenekelőtt a textilbehozatalnak átváltását is. lK> 1565-ben a Sziget környéki kereskedők is felhívták a vizsgálóbiztosok figyelmét arra a tényre, hogy az árusnép, azok között is különösképpen a külor-