Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Vass Előd: Törökkoppány 1556. évi első török adóösszeírása
A mohamedánok szőlőinek dönüm-illeték címén ioo akcse volt kiróva, ami dönümönként 5 akcse illetéket jelentett, ha azt a mohamedán gyümölcsként fogyasztja és nem adja el. A tized szerint 20 dönüm területnek megfelelő illeték volt már az első évben a mohamedán új telepesekre kivetve. Ez 8786 m2, azaz kb. 0,9 hektár szőlőskert mohamedán tulajdonát jelentette. A mohamedánok menyasszony-illetéke 260 akcse összeget tett ki: mohamedán leányokra 60 akcse, az özvegyekre 30 akcse esett, a keresztény nőkre pedig a feleannyi. A fenti összeget kizárólag az új telepes mohamedánoktól szedték be, akiknek ebben az évben közel 4-5 esküvőjük lehetett. A magyar lakosság, valószínűleg az összeiráskor, nem jelentett be esküvőt. Az összeírásunkban a kincstári mázsa használatának illetéke 1800 akcse volt. Ezt az illetéket a kincstári mérleg használatáért szedték. A koppányi szandzsák törvénykönyvének rendelkezései szerint: egy kantár súlyú (egy kantár 240 kg) árusa eső 100 akcse érték után két akcsét szedtek. A Koppány patakon egy egykerekű és egy kétkerekű malom működött. A török adórovó feljegyezte róluk: „Dzsáfár lovas malma, egy kerekű, illetéke 25 akcse”; „Szinán aga malma, kétkerekű, illetéke 50 akcse”. Az új településű kisvárosban működő két vizimalom, tehát már az első években mohamedánok kezébe került, ez is mutatja Törökkoppány erőszakos, gyors átalakítását. A „niyabet” nevű bírságpénzt mintegy 455 akcse összegben szedték, e bírságpénzt a községi kihágások: a káromkodás, a verekedés, a nyilvános gya- lázkodás stb. után fizették .Kirovásában szerepe volt a magyar bírónak és esetleg a török kádinak is: véres verekedésért 100 akcse, azaz 200 magyar dénár, egyéb rossz cselekedetért 50 akcse, azaz 100 magyar dénár büntetést kellett fizetni. Ez az összeg évi 6-7 rendbontásnak felelt meg. A városon kívül eső pusztákon a helybeli Nagy Dzsámi (Dzsámi-i Serif) javára egyházi alapítványú legelő, 20 akcse összegben, két ízben is összeírásra került. A legelőket, valószínűleg, kiadták bérletbe s a bérleti összeget szedték be a Nagy Dzsámi fenntartása céljára, de a legelők mezőgazdasági hasznosításáért az ösür-i bedel elnevezésű illetéket szedték. Szinán szpáhi aga kezében volt a feltehetőleg a helybéli lakosoknak meghagyott templom telekilletékének beszedése: „dönüm illeték a hitetlenek kezéből”. Az egy dönüm nagyságú területért 5 akcsét szedett be. A templom mellett lehetett a magyarok temetője is. A következő összeírási részben három legelő megadóztatása szerepel, de közülük csak egynél került feltüntetésre az illeték összege is: „Ederisz aga kezében Mihal Están legelője, 50 akcse illetékkel, valamint Rusztem szerbölük és Jakub szpáhi kezében még egy-egy legelő illeték, összeg nélkül”. A feljegyzésben szereplő Mihál Están, valószínűleg a törökkoppányi magyar bíró neve volt. A falu bírójának szerepköre a török uralom alatt megnőtt, ő volt a magyar közösségek vezetője és mint ilyen, a török uralom helyi végrehajtója, azaz az adóbevallás és adóbeszedés, valamint a helyi közbiztonság felelős irányítója. A bíró tehát közigazgatási és igazságszolgáltatási hatáskört is kapott s feljebbviteli fóruma a török bíró, a kádi lett. Mivel Törökkoppány saját kádival rendelkezett, a bíró szerepe itt jelentéktelenebb volt. Fellebbezéskor, vagy mohamedán felperes esetén a magyar alattvalóknak már első fokon is a mohamedán törvényekhez kellett fordulniok. A kádi elnöklete alatt működő mohamedán egyházjogi testület (medzslisz-i ser) előtt a magyar alattvalók rendszerint alperesként jelentek meg. 65
