Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)

Kubinyi András: Dél-dunántúli parasztok városba költözése a középkor végén

szegedi, nagyváradi, székesfehérvári atyafisággal rendelkező - Temesvári Bodó- Mihály pesti polgár64 végrendeletében pincéiben álló szerémi és somogyi borokról emlékezett meg.65 A Somogy megyei birtokos nemes Messer családnak Szegeddel voltak kapcsolatai (Id. a somogyiakat Szegeden is!), sőt, Mizsér néven az ottani, majd a pesti patriciátusba is bejutottak, a családból származó Pesti Gábor író már budai polgár volt.66 Tolna megyében is maradtak adatok pesti polgárok szőlőire, de itt fehérváriakéra is.67 A fehérváriak különben az egész középkorban részt vettek a somogyi borok kereskedelmében, sőt termesztésében is. Már az 1220-as években hallunk a fehérvári latinok somogyi borkereskedelméről.68 1503-ban egymás után tizenegy különböző, Somogyból bort szállító székesfehérvári polgárnak gyűlt meg a baja a pannonhalmi főapátság tisztjével.69

A szőlőbirtok a feudális korban viszonylag szabad ingatlanforgalom lehetőségét adta meg a parasztságnak, szőlőjével a jobbágy szabadabban rendelkezhetett, mint a jobbágytelki állományával. Gyakran más földesűrtól is bérelhettek szőlőket.'0 Ugyanakkor a szőlők megművelése nagyobb napszámos réteget igényelt.'1 Ezzel újabb logikai érvet nyertünk a dél-dunántúli nincstelen tömeg létére, viszont egy ellenérvet is: volt számukra munkaalkalom a helyszínen is. Csakhogy ez nem minden esetben lehetett elég, hiszen nem ismerjük a tényleges munkaerőszükségletet és kínálatot a délvidéken. A viszonylag szabad szőlőbirtoknak volt azonban — legalábbis a helyi szőlőbirtokos parasztság számára - kedvezőtlen vonatkozása is. A szabad ingatlanforgalom lehetővé tette a városi kereskedőtőke behatolását, a polgárok szőlővásárlását, amit csak megkönnyíteti az a tény, hogy a szőlőműveléshez anyagi befektetés kellett, és mivel a szőlő nem minden évben téríti meg a befektetést, a tőkével nem rendelkező szőlősgazda tönkre mehet.72 És valóban, az imént láttuk, hogy a budai, a pesti, a székes- fehérvári polgárok nemcsak kereskedtek a borral, de szőlőket is szereztek. A szabad királyi városok polgárainak szőlőbirtokai kedvezőbb helyzetben voltak az ugyanabban a faluban élő jobbágyokénál. A polgárok ugyanis nem fizettek kilencedet, így kisebb önköltséggel termeltek, mint a helyi parasztok. Bizonyára- egyáltalán nem véletlen, hogy az ismert 1498:41. t. c.-ben épp a budai, a székes- fehérvári (valamint a zalánkeméni és egyéb) városok polgárait kötelezi arra, hogy mások földjein lévő szőlőik után a földesuraknak kilencedet fizessenek.73 Meg kell jegyeznünk, hogy ez a - különben a gyakorlatba azonnal át nem ment74 - törvény a földesurakon kívül a helyi szőlősgazdák érdekét is szolgálta. Amikor 1496-ban Buda még királyi védelmet szerzett Drágffi Bertalan vajda ellen, aki a birtokain fekvő szőlő után kilencedfizetésre akarta kényszeríteni a polgárokat, a vajda mellett névszerint felsorolt Tétény mezővárosi jobbágyai is fizettetni akartak a budaiakkal.75 Minél inkább növekszik tehát a polgári szőlőbirtok, annál inkább kell a paraszti szőlőbirtokosok egy részének pauperizálódásával számolnunk. Az elszegényedett, szőlőjüket a polgároknak eladó parasztok a zsellérréteget növelik. Másrészt a gazdag helyi paraszt is eladja javait sokszor, hogy városba költözzön. A szőlősgazda városi polgár, amennyiben városa környékén is van szőlője, elképzelhető, hogy felhozza oda megbízható munkaerőnek megismert falusi szőlőmunkását. Mint látjuk tehát, a négy megye szőlőművelése a városokkal való kapcsolatnak több lehetőségét biztosította.

Más adatok is mutatják ennek a dél-dunántúli tájnak a fővárossal való jelentős kapcsolatát. Mint ismeretes, Magyarországon az ún. hiteleshelyek voltak jogosítva közhitelű oklevelek kiadására. Minden hiteleshelyhez megszabott ille-