Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Kubinyi András: Dél-dunántúli parasztok városba költözése a középkor végén
említett dél-dunántúliak közül legalább tizenöten nem saját házukban laktak, és ugyancsak legalább huszonhármán külvárosiak voltak. Adattárunk más adatai is alátámasztják ezt. Még olyan tekintélyes polgárok, akik bejutottak a városi vezetőrétegbe, sem jutottak fel mind a Várba. Iparos a dél-dunántúli eredetű budai, pesti és óbudai lakosok között viszonylag kevés van, de nem állíthatjuk, hogy hiányoznának. Főleg a gazdagabb zsemlesütők és a szabók vannak képviselve, de ismerünk kőművest is. Pesten dél-dunántúli eredetű hajósokkal is találkozunk. Kereskedőket, főleg a gazdagabb szőlőbirtokosok között, szintén találunk. Minden jel arra mutat tehát, hogy a Dél-Dunántúlról ugyanaz a három falusi réteg került a fővárosba, mint szőkébb piackörzete falvaiból. Az egyik a meggazdagodott jobbágy, aki otthoni vagyonát eladva új exisztenciát épített ki magának a városban is, ilyen lehetett a kereskedővé lett Somogyi Barnabás Budán, Somogyi Balázs Pesten, vagy a hasonló nevű tanácstagok Óbudán. Karriert azonban, hacsak nem volt nemes, mégis elsősorban a városi, a mezővárosi eredetű dél-dunántúli tudott elérni Budán és testvérvárosaiban. (Ld. Atádi bírót, a Pécsieket Budán és Óbudán, az Igaliakat Óbudán.) A második réteg a kézműves legényeké volt. Bár itt is természetesen a városi, a mezővárosi eredetűek lehettek többségben, ismerünk dél-dunántúli faluból származó iparosmestert is, pl. Karai Benedek szabót Budán. Nyilvánvaló, hogy falusi parasztlegény lehetett, aki valahol kitanulta a mesterséget, majd az előírt vándorlás során Budára jutott, ahol - talán egy mester családjába házasodva - bejutott a céhbe. Ebben a vonatkozásban a parasztnemesi származású kézműveseket is említhetjük, hiszen anyagi helyzetük nem sokban különbözött a jobbágyokétól. Adattárunkban nem említettük a sok helyütt előforduló falunévre tekintettel nemes Szentgyörgyi Mihály Buda-külvárosi zsemlesütő mestert, aki 1517-ben a kéthelyi pap által megölt testvéréért vette fel a nemesi vérdíjat. Valószínű azonban, hogy - mivel Somogybán van egymáshoz közel Szentgyörgy és Kéthely53 - ő is somogyi volt. Mihály mesterre bizonyára ugyanaz áll, mint Karai Benedek szabóra. A kézművesnek ment falusiak valószínűleg többségükben nem hagytak ingatlant maguk után, és ez még inkább áll a harmadik, valószínűleg legnagyobb dél-dunántúli eredetű városi lakos rétegre, a teljesen nincstelenekre. Számukra a város az emelkedés, a társadalmi ranglétrán való előrelépés lehetőségét kínálta. Ez a szegény vidéki lakosság részéről megmutatkozó „bevándorlási nyomás” másutt is kimutatható a középkorvégi Európában,54 és legalább is Buda környékén a nagykiterjedésű szőlők biztosították a munkaalkalmat, majd a szerény va- gyonosodás eshetőségét. Óbudán Székely Györgynek sikerült egy olyan szőlőmunkásra vonatkozó adatokat találni, amelyből kiderül, hogy később óbudai polgár, és maga is szőlőbirtokos lett.55 Hasonló lehetett a helyzet a már előbb említett budai kapásokkal is. Az ilyen, eredetileg nincstelen dél-dunántúli parasztok, akiknek a munka- alkalmat jelentette a főváros - lakóhelyként nem feltétlenül azt választották. Nem csak Óbudára gondolunk, hanem Buda két, szabad királyi városi kiváltságában nem részesülő, magánkézen lévő külvárosára, Budafelhévízre és Logodra.06 Nagyon érdekes, hogy a már említett Igáiról származó György deákon kívül mindössze Budafelhévíz két leggazdagabb polgára, két mezővárosi bírája, származott a Dél-Dunántúlról, azaz a huszonegy származáshelyéről ismert budafel- hévízi lakos közül csupán 14,3% származott innen. A két bíró nem mezőváros28
