Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Kanyar József: Az újgazdák helye Somogy megye mezőgazdaságában a földosztás után és az új agrárstruktúra (1945-1949)
5-i székfoglalójában: „Elsősorban nagyon sok segítséget kell nyújtani annak a rétegnek, amely most jutott földhöz, mert ezeknek mérhetetlen nehézségekkel kell megküzdeniök. Sokszor bírálják ezt a réteget, néha igazságosan, néha igazságtalanul, mert elfelejtik azt, hogy földet kapott, de azt kezével túrhatja, mert nincs megfelelő eszközökkel felszerelve, hogy megküzdjön azzal a földdel” . . . „el kell követnünk mindent, hogy ez az égető kérdés megoldáshoz jusson.”9 Igen jókor jött segítségére a megyei földosztó szerveknek is, de a termelési bizottságoknak és a dolgozó régi és újgazdáknak is az MKP 1946. szeptember 16-án megküldött agrárprogramtervezete. A programtervezet 9 aktuális és kardinális - egyúttal fejezetcím számba menő - kérdés tárgyalását tűzte napirendre a tennivalók ésszerű és gyors egymásutánját is felsorolva. A tervezet tézisei nemcsak az újgazdák, hanem az összparasztság problémáira is vonatkoztak. Sürgették a paraszti termelő munka elengedhetetlen előfeltételének: a nyugalomnak és a rendnek a megteremtését, amelyben az újbirtokosok és a régi gazdák a népi demokrácia törvényeitől védetten - háborítatlanul birtokolhatják földtulajdonaikat és élvezhetik annak minden gyümölcsét. A konkrét feladatok közül a földosztásnak a tulajdonjogi bekebelezéssel együtt történő befejezését 1947. június 50-ában szabta meg, a telekkönyvezésig szorgalmazva a belső telepítést és az új szellemű haszonbérleti törvény létrehozását stb. Az újgazdák társadalmi beilleszkedésének az egyik tényezője a tényleges birtoklást lezáró telekkönyvezés volt, miután az újgazdák köztudottan, már csak érzelmileg is, a juttatott földek végleges és biztonságot nyújtó telekkönyvezésével érezték lezártnak a földosztást a maguk számára. Miután a megyében a földosztás adminisztratív lebonyolítása általában vontatottabb és lassúbb ütemű volt, mint az ország más megyéjében, e körülmény igen sokszor bénítólag hatott a juttatott ingatlanok annyira óhajtott s politikailag rendkívül indokolt telekkönyve- zésének a végrehajtására, késleltetve általa az újgazdák beilleszkedésének a folyamatát a társadalom új struktúrájába. A második fejezet - többek között - a birtokviszonyokban végbement gyökeres, az önálló gazdálkodásra felkészülő, gazdaságilag gyenge, termelés tekintetében pedig elmaradt birtokok számát növelő változás és a világpiac diktálta fő feladatot: a többtermelést, a több százezer újbirtok gazdasági talpra- állítását és megerősítését sürgette. A harmadik fejezet a gépesítést tárgyalta, követelve a mezőgazdasági gépgyárak állami ellenőrzését és fokozatos tulajdonbavételét, valamint a volt nagybirtok termelési viszonyaihoz alkalmazkodott mezőgazdasági gépgyártásnak a kisbirtok gazdasági szükségleteihez igazodó átállítását. A mezőgazdasági szakoktatás: a „szellemi földosztás” kérdése (IV. fejezet) a tényleges földosztás után vált igen jelentőssé, amikor a több százezer, korábban önálló gazdálkodást nem folytató újbirtokos kapcsolódott a mezőgazdasági termelésbe. A tervezet a belterjesen gazdálkodó kisbirtokrendszer (tejtermelés, hizlalás, apróállattartás, zöldség-, gyümölcstermesztés stb.) szolgálatába állított, s a földművesszövetkezetek által fenntartott téli gazdasági tanfolyamok kötelezővé tételét is sürgette. Majd a szövetkezetekbe való tömörülés (V. fejezet) útját tartotta járhatónak a törpe- és a kisbirtokos parasztság számára, amely az álszövetkezetek felszámolásával, a valóban demokratikus alapokon felépülő termelő, beszerző, értékesítő és hitelszövetkezetek létesítésével védelmet akart nyújtani a bankok uzsorája, a nagytőke és a kereskedelem kizsákmányolása ellen. 269
