Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Tóth Tibor: A szarvasmarha fajtaváltás Somogyban a századfordulón
kézenfekvőbben, ez a birtokcsoport képviselte a legmarkánsabban a nagybirtok jellemzőit. Ami a továbbfejlődést illeti, nem érezzük feladatunknak, hogy témánk kapcsán ezt tovább is nyomon kísérjük, viszont néhány olyan tényezőre fel kell hívnunk a figyelmet, melyek a két háború közti időszak marhatenyésztését a somogyi nagybirtokokon is megváltoztatták. Láttuk, hogy a mernyei uradalomnak az állattenyésztésből befolyó bevételei az első világháború időszakában milyen gyorsan emelkedtek. A szélesedő piac, melynek konjunkturális jellege tartósnak ígérkezett, az uradalmakat egyrészt a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztését célzó beruházások növelésére, másrészt bizonyos, nagyon megdráguló fajták - magyar szürke - fokozatos átcserélésére indította. Problémát jelentett azonban, hogy „az építőipar pangása, a közélelmezés ama követelménye, hogy elsősorban kenyérmagvakat produkáljunk, nem engedték meg az intenzív állatenyésztést.”83 Ami a fajták fokozatos felcserélését illeti, már volt szó a hibridanyag számának jelentős gyarapodásáról. A háború alatt most az uradalmak továbblépni kényszerültek: a nagyon magas árak miatt, a korábban majdnem kizárólagosan igázott, vásárolt szürke ökör helyett inkább a saját nevelésű és így az adott körülmények között olcsóbb tarka ökrök használatára tértek át. Hogy ez a jelenség a kényszerhelyzet következménye volt, misem bizonyítja jobban, mint az, hogy a román invázió után az Erdélyből elmenekített magyar szürke anyagból 168 db fehér ökröt vásároltak, darabonkánt átlag i860 koronáért, egyébként elég olcsón. A háború időszakának eredményeit jellemzendő, hadd állítsunk ide - ismét csak illusztrációként - egy hosszabb, az első világháborúra utaló retrospektív jelentést, amely - úgy hisszük - a mernyei uradalom helyzetén túl a kor más Somogy megyei nagygazdaságait is jellemzi:86 „A taszári, szentiváni, végül a heté- nyi tehenészetek egészen különös kényszer hatása alatt keletkeztek. A rendkívüli katonai húsfogyasztás, a német hadsereg részére történt nagyarányú kiszállítás már-már az ország szarvasmarha-állományát veszélyeztette. Hogy az utánpótlásba hiba ne essék, kormányrendelettel megtiltották vagy legalábbis korlátozták az üszőanyag levágását. Mivel a katonaság erre a rendeletre a tinóvásárlásra még fokozotabban rávetette magát, egyes gazdaságaink tinó szükségleteikhez nem jutottak hozzá s ezért üszőket kezdtünk összevásárolni. A különféle vásárokon összeszedett, minden homogén jelleget nélkülöző üszők vetik meg alapját a három tehenészetnek. Az állandó szelektálás, nemesebb bikákról való gondoskodás any- nyira átalakította őket, hogy ma már az őrein kívül a taszárit és a szentivánit is az Országos Törzskönyvelő Bizottság tartja nyilván.” Majd később így folytatja: „A mindinkább konjunkturális marhahizlalás következtében göbölyözésün- ket az elmúlt években kiszélesítettük. Tinó nevelésünk két irányú. Dobszán, Dör- gicsén és Őszödön valamivel extenzívebb nevelésben magyar származású fehér tinók vannak, a többi kerületek részint befogásra, részint hizlalásra szánt szimen- táli származású tinóneveléssel foglalkoznak.” E fejlődés folyamatának végét és egyúttal az új szakasz kezdetét végül is az a helyzet jellemezte, amelyről 1919. tavaszára vonatkozóan már néhány szót ejtettünk. * * * A fentiekben megpróbáltuk vázlatosan nyomon követni a szarvasmarhatenyésztésben lejátszódó fajtaváltást a legdöntőbb időszakban, a századforduló 207
