Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)

Tóth Tibor: A szarvasmarha fajtaváltás Somogyban a századfordulón

helyen kísérleteztek a kclet-friz, ill. a hollandi feketetarka tenyésztésével - elsősorban a ioo holdon felüli gazdaságok állományához soroljuk.

A II. sz. tábla azonban a fenti megszorítások ellenére is - úgy véljük - alapos fogódzókat ad számunkra, ha a századforduló két évtizedének tenyésztési eredményeire és az ezek által indukált fejlődés lehetőségeire akarunk fényt deríteni. A felvett üzemtípusoknál a szarvasmarha-állomány fajtamegoszlása a következő volt:

magyar szürke

hegyi tarka

borzderes

egyéb

—100

4,4 %

82,6%

0.1%

12,9 %

100—200

20,4%

66,8%

1,2%

11,6%

200—500

25,6%

65,4%

0,1%

8,9%

500—1000

30,4%

66,3%

0,1%

3,2%

1000—

41,6%

54,3%

1,0%

2,1%

A fajtamegoszlást tükröző, sommás összeállítás legszembetűnőbb jelensége, hogy a birtokcsoportok nagyság szerinti növekedésével egyenes arányban nő a magyar szürke állományok részesedése, ugyanekkor a mozgás a piros tarka, ill. az egyéb fajtáknál fordított arányú. Utalva ismét a felhasznált forrással kapcsolatos fenti megjegyzésre is, ismét előttünk áll az ismert kép: tehát a birtok területének növekedése feltételezi egyrészt a külterjes fajták előtérbe kerülését, illetve megfordítva, a minél kisebb birtok feltételei - értve ezt természetesen bizonyos határok között - pedig inkább a több hasznú fajták tenyésztésének kedveznek. A megállapítás azonban - mint már tudjuk - sommás, bármint ilyen, félig alighanem igaz. A már korábbi meggondolások mellett azonban a II. sz. tábla is lehetőséget ad ahhoz, hogy a fenti megállapításunkat árnyaljuk.

Mindenek előtt csak a 100 holdon aluli birtokok állományát szemügyre véve, teljesen nyilvánvaló a birtokosoknak az az egyértelmű törekvése, hogy a több hasznú állomány tartását biztosítsák. Ezt nemcsak a kifejezetten hármas hasznosítású piros tarka fajták abszolút túlsúlya mutatja, hanem az is jelzi, hogy a felvett négy fajtacsoporton belül a tenyész- és fejőstehenek e kategóriában abszolút túlsúlyban vannak .A cél nyilvánvalóan a tej biztosítása mellett az egyéb célokra is hasznosítható szaporulatnak lehetőleg házilagosan való biztosítása volt. Ennek szüksége egyébként még érthetőbb lesz, ha pl. meggondoljuk, hogy a ioc holdon aluli birtokok ioo tehénre jutó borjúátlaga (magyar 8 db, piros tarka 14 db, borzderes 3 db, egyéb 17 db) nem haladta meg a megye átlagát (magyar 9 db, piros tarka 14 db, borzderes 12 db, egyéb 17 db.)

A 100 holdon aluli birtokoknak e törekvése - hogy ti. az adott állomány minél többoldalú hasznosítását biztosítsa - szerves összefüggésben állt a kisüzemi szerkezet adottságaival. Ezen adottságok részletezése itt közismertségüknél fogva nem látszik szükségesnek; a legelőviszonyoknak a félszázaddal korábban kezdődő rohamos átalakulása, a nyomásos gazdálkodás megszűnése, a lókereslet megszűnése, illetve megváltozása, a közlekedés fejlődésével kiszélesedő piac megváltozott, ill. újonnan jelentkező igényei, stb. azok az összetevők, amelyekre a teljesség igénye nélkül utalnánk, és amelyek kezdeményezték és meghatározták az egyetlen általában követhető tenyészirány, a több hasznosítás lehetőségeinek