Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Tóth Tibor: A szarvasmarha fajtaváltás Somogyban a századfordulón
vásárlását szabta meg. És valóban tervbe is vették nagyszámú szimentáü hím- é: nőivarú tenyészanyag beszerzését a kistenyésztők számára.“1 A Nagykanizsa melletti bagolasánci hitelszövetkezet titkára így írt a tehénvásárlásról: „ . . . nálunk mind járomban is használják, de a tejnek is nagy becse van, mert egy órára van a város .Titkár úr minket elutasított attól, 46 gazda lett volna, hogy a 200 000 K-ból kapjunk, pedig kisbirtokosok között aligha tudja elosztani, mert a jómó- dúaknak nem kell, szegényebb meg nem nyújthat biztosítékot.”“3 Nyilvánvalóan a közepes viszonyok között élő bagolasánciak számára a hármas hasznosítású bonyhádi volt a legkívánatosabb, ezért látogatták a hőgyészi állatvásárokat. De ez a probléma másutt is jelentkezett, akár a fenti formában, akár egyes falvak (Taszár, Városhidvég) jómódú és szegényebb gazdái közötti, a legelők felosztását illető vitákban.50 A népies telivér tenyésztés ilyen jellegű értelmezése - mely ellen Újhelyi is felvette a küzdelmer’' - szerencsére nem tudott jelentős hatást gyakorolni épp úgy, mint a később szórványosan felvetődő és a lapálymarha tenyésztésére irányuló gondolatok sem.’0 A megye népies tenyésztésének tenyész- iránya változatlanul a bonyhádi jelleg terjedését, illetve az egységes magyar tarka marha kialakulását szolgálta. A rendelkezésre álló értékes tenyészanyag további alakulása most már a következetes tenyésztéstől függött. Mint tudjuk, a köztenyészetek bika ellátása hatósági feladat lévén, az állattenyésztési felügyelő itt tudott a leghatékonyabban beleavatkozni a tenyésztésbe.“9 Rendkívül fontos volt a bikaellátás kérdése, miután a túl nagy ivararányok komoly akadályát képezték a tenyésztésnek.1’9 Ez volt az a pont egyúttal, amelyen a népies és a nagyüzemi tenyészetek egészen szoros érintkezésbe kerültek. Ami Somogy megye köztenyésztési bika ellátását illeti, lényegesen rosz- szabb volt a helyzet a fentebb hivatkozott országos átlagnál. 1911-ben a bikatehén arány a magyar szürkénél 1:204, a hegyi tarkánál 1:139, az egyéb fajtáknál 1:1129, a megyei átlag 1:163 volt.01 A bikakérdés megoldása létkérdés volt egyrészt, másrészt megoldása a legoptimálisabban hazai forrásokból volt biztosítható. A vérvonal tenyésztés elsődlegessége, a népies tenyésztés mind magasabb vérbe történő emelése érthetően orientálta a szakhatóságokat a telivér nyugati tenyészetek, az uradalmak felé. E tenyészetekben volt leginkább biztosítva részint a tisztavérű tenyésztés, másrészt - és ennek jelentősége is egyre jobban előtérbe került - fokozottan figyelemmel kísérhetek voltak a tenyészanyag családi jellemzői (anya tejelőképessége, formai jegyek, stb.) is.02 E tenyésztői meggondolások - amelyekkel értelemszerűen az ún. parasztbikák kizáródtak a köztenyésztésből - érthető módon anyagilag is tekintélyes előnyöket biztosítottak a bikatenyésztő gazdaságoknak. Amíg a század első éveiben egy-egy telivér szimentáli bikát még 350-450 koronáért megszerezhettek a községek, 1908-ra már ezek az árak 200- 400 koronával voltak masabbak. A megugró kereslet - ebben jelentős volt az állami hitelpolitika szerepe is - értelemszerűen fordította a nagybirtokok figyelmét e hasznosítási ág felé is. Sorban jelentkeztek a tenyésztők az állattenyésztési felügyelőnél, és ajánlották fel saját tenyésztésű bikáikat eladásra.03 Jellemző pl., hogy a tenyészbika és tehén-arány 1911-ben a 100-200 kh-as gazdaságoknál 1-5, a 200-500 hodasoknál 1-5, az 500-1000 holdasoknál pedig 1-8 volt.01 Nyilvánvalóan az ilyen, arányaiban ráfizetésesnek tűnő tartás magyarázata a kereskedelmi haszonra való törekvés volt. A nagy kereslet volt egyébként az oka annak is, hogy egyre több selejtes, csökkent tenyészképességű állat került a köztenyésztésbe, súlyos terheket róva ezzel az amúgy is nehéz helyzetben levő községekre.15
