Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Tóth Tibor: A szarvasmarha fajtaváltás Somogyban a századfordulón
A SZARVASMARHA FAJTAVÁLTÁS SOMOGYBÁN A SZÁZADFORDULÓN TÓTH TIBOR A jobbágyfelszabadítást követő szegregációk eredményeként - nem érintve ezúttal az 1848-ban, ill. az 1853-ban megoldatlanul hagyott problémákat - a volt úrbéres földek a megye területének 30%-át képezték, a 70% pedig a volt nemesi birtokot jelentette.1 Az adott arány nyilván nem jellemezhette a tényleges üzemi megoszlást, miután a nemesség differenciálódása, ill. a kiterjedt és állandósult részesművelés következtében a fenti aránynál nagyobb volt a kisüzemi használatban lévő föld. A megye területének művelési ágmegoszlását tekintve 50%-nál alacsonyabb szántórészesedést láthatunk, a rét, a legelő és a legeltetésre is használható erdőterületek nagysága pedig meghaladta a megye 30%-át.2 A művelési ágaknak az állattenyésztés sorsát is meghatározó átalakulása az 50-es évek második felében kezdődő másfél évtized alatt lényegesen módosította az 1848-ban adott állapotokat. Mindenekelőtt elkülönültek a nagy- és a középüzemek, illetve a kisüzemek külső tartozékai, bizonyos mértékig tehát megváltoztak az állattenyésztés feltételei. A gabonakonjunktúra következtében általánossá váló legelőfelosztás, majd feltörés mennyiségileg egyformán érintette a kis- és nagyüzemeket, az utóbbiaknál azonban a viszonylagosan nagyobb legelőrészesedés következtében a számosállatra jutó legelőterület mindvégig megmaradt az optimum felett. A nyomáskényszer megszűnése által is indokoltan a század végére tehát a kisüzemi állattenyésztés válságba került a ridegtartás tenyészfeltételeinek megszűnése, ill. az állomány pótlására fordítható tőkék hiánya miatt.3 Ha már most a nagybirtok állattartását, ennek feltételeit vesszük szemügyre a XIX. sz. harmadik negyedében, csakhamar megállapíthatjuk, hogy a korábbi egységes fejlődés ellenére pár évtized elteltével teljesen elkülönült egymástól a nagyüzemi és a népies tenyésztés. A ridegtartás számára jobban biztosított feltételek, de a művelési technikának erre irányuló igényei is (igásökör-nevelés), a kedvezőbb tőkefeltételek, ugyanekkor a fokozottan szűkülő gabonapiac egyrészt lehetővé tették és sürgették a belterjesebb állomány kialakítását, másrészt - majd látni fogjuk - a fajtaváltást is más irányba terelték. A fentiekről győznek meg bennünket a megye közgazdasági előadójának ismert33 adatai is, amelyekből kiderül, hogy néhány európai ország átlagát tekintve az állatsűrűség nagyon alacsony volt, a 100 főre jutó állatlétszám pedig nagyon magas volt a megyében. Hazai viszonylatban a megye tehénsűrűsége a dunántúli és az országos átlag között állt, míg az 1000 lakosra jutó részesedés
