Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Kelemen Elemér: A népoktatás Somogyban, a kiegyezés előtti években
nye) a rendezést gátló körülmények „a patrónusok feledékenységének tulajdoníthatók.”83 Az iskolák korabeli állapotát jellemzően mutatja az igali iskola sorsa. Igái nem szerepelt a „hiányos iskolák” listáján, az épület azonban 1865 tavaszán, a hóolvadás után összedőlt.81 Az iskolai hiányok pótlásának előírásával egyidőben kezdte szorgalmazni a Helytartótanács az iskola nélküli katolikus községek helyzetének rendezését. A már említett 1862-es rendelkezésben foglaltakat 1863-ban ismételten megerősítette: „Oly helyeken, ahol eddig még elemi tanoda nem létezik, külön iskola felállítása, vagy a községnek valamely közelfekvő községi iskolához leendő bekebelezése iránti tárgyalásokat, tekintettel a lakosság anyagi viszonyaira” a köz- igazgatási hatóságok az érdekelt egyházi felügyelőkkel együttműködve indítsák meg.85 A nehezen induló vizsgálatok csak 1865 elején adtak - az 1863-as statisztikától némileg eltérő - összképet az iskola nélküli katolikus községekről. Az összeírás szerint ezeknek a száma 22 volt; a 65-ös felterjesztés - két részletben - 23 iskolát említ, más, szórványos adatok ezt 30-ra egészítik ki.86 Egy későbbi helytartótanácsi kimutatás ismét 23, de részben először említett települést sorol fel. Mindez arra enged következtetni, hogy a rendszertelen és hiányos adatszolgáltatás eredményeképpen nem is tisztázódott, hány iskola nélküli helység volt a megyében. Ennek eldöntését megnehezíti, hogy az utóbbi kimutatásban már olyan puszták is szerepelnek - tekintélyes számú tankötelessel - amelyekről korábban szó sem esett, s amelyek önmagukban - vagy a közeliek együttesen - szintén iskolára igényt tartó településnek számíthatók.87 A Helytartótanács kezdeményezésére lefolytatott tárgyalások eleve sejtették, hogy az akciótól radikális változást nem lehetett remélni. Eredményeit mérlegelve azonban megállapíthatjuk, hogy a népoktatás feltételeinek javítására irányuló szándék - a közigazgatás bürokratikus áttételein keresztül is - többnyire kedvező visszhangra talált. Elsősorban azokban a volt úrbéres községekben, amelyekben akár az iskola felújításának, akár egy új iskola felépítésének az anyagi feltételeit saját erőforrásokból biztosítani tudták; és amelyekben a gazdaságitársadalmi fejlődés velejárójaként, természetes következményeként a művelődés, az iskoláztatás igénye is megerősödött. Súlyos gondot, önerőből megoldhatatlan feladatot jelentett azonban az uradalmakra szoruló, zsellérlakta, nincstelen településeken és a cselédek lakta pusztákon. Az iskola nélküli települések 20-25%-ában megoldást jelentett a közeli községekhez való kapcsolás, a „bekebeleztetés”. Az iskolafenntartási hozzájárulások szabályozásával, a vita-lehetőségek kizárásával az iskola igénybevételének, a rendszeres iskolába járásnak sok kicsinyes akadálya elhárult. Az anyaközségektől távoli települések - mint pl. Őrei, Sántos, Szentjakab, Tótváros, Vrácsik és a puszták nagy része - helyzetén azonban a formális bekebelezés nem segített; a bejárást hátráltató tényezők az intézkedés folytán mit sem változtak. Ezeknek a községeknek egy része „magántanítót” fogadott, helyben próbálta - megfelelő iskolaépület híján gyakran bérelt helyiségben - megoldani az oktatást. Cserénfán, hogy „némileg itt is előmenetel tétessék, akképp nyilatkozott a község, miszerint a most folyamatban lévő tagosítás bevégeztével kész leend a szentbalázsi mesterrel egy segédtanító tartása felett egyezkedni, ki is akkorra Cserénfára menne az oktatást egy . . . e célra előkészítendő helyiségben végez151
