Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)

Fallenbüchl Zoltán: Somogy megyei diákok a XVIII. század derekán

■ságokat: falvakat, városokat járnak be, a lakosság jószívűségére apellálva kérnek támogatást tanulmányaik folytatásához, amit rendszerint meg is kapnak. Somogy megyét is járták ilyenek, bár bizonyára kisebb mértékben, mint az iskolákhoz, közelebbeső északabbi vármegyéket. Az ilyen diákok adománygyűjtő útjának a földműves nép közt megvolt az a jelentősége is, hogy állandóan ébrentartották az érdeklődést az iskola, a tanulás ügye iránt. A koldusdiákok közt akadt jócskán nemes is, de főleg a jobbágyfiúk vagy szabadosok gyermekei voltak. Az adománygyűjtést ebben a korban még nem tekintették restellnivalónak. A Magyar Kamara egyik elnöke, gróf Grassalkovics Antal királyi hétszemélynök is állítólag koldusdiákként kezdte pályafutatását.

í738/39-ben az országot nagy pestisjárvány dúlja végig. A Helytartótanács, hogy a járvány terjedésének gátakat vessen, vesztegzárat és útlevélkényszert vezet be és erélyes intézkedéseket hoz a kóborlás meggátlására, nehogy a vándorlók terjesszék a ragályt. Figyelme kiterjed a gyűjtőúton járó koldusdiákokra is. Utasítást küld az iskolafenntartó szerzetesrendek főnökeihez is, a protestáns iskolákat illetően pedig a vármegyékhez, hogy jelentsék be iskoláik diákjait, kivált azokat, akik nem az iskola székhelyén laknak, s jelöljék meg, ki miből él. A Helytartótanács célja a koldusdiákok kizárása volt, aminek azonban az iskolafenntartók csak vonakodva tettek eleget. Sok esetben sikerült is a legszegényebb diákokat megmenteniük. A rendeletnek megfelelően számos iskola felküldte diákjai névsorát a Helytartótanácshoz, ezekből a fennmaradt névsorokból képet kapunk a diákság akkori létszámáról és részint társadalmi megoszlásáról és megélhetési módjáról is. Harminchárom városról, negyvenöt iskoláról maradt fenn többé-ke- vésbbé azonos szempontok szerinti összeírás az 1738/39. és az 1739/40. tanévekről.2 Az összeírások sajnálatos módon nem terjedtek ki minden iskola egész diákságára: némelyekből a tanulók bizonyos kategóriái (pl. a helybeli szülők gyermekei) kimaradtak. Még sajnálatosabb, hogy azokból a városokból, amelyeket akkor már elért a pestisjárvány, nem futottak be az összeírások a Helytartó- tanácshoz, mivel ott akkor már az iskolákat bezárták s az oktatás a járvány elmúltáig szünetelt. így a Somogy megyéhez legközelebb eső Pécsről nincs összeírás, pedig a városban a Jézus-társaságnak nagylétszámú gimnáziuma működött, melynek 1741-ben 300 tanulója volt.3 Ezek között bizonyára sokan voltak a Somogy megyeiek, hiszen az iskolák általában e korban is a közelebbi környékről kapták diákságuk zömét. Sajnos, neveiket nem ismerjük - a pécsi gimnázium e korbeli anyakönyveit sem - és így csak feltételezésekre vagyunk utalva. Valószínűnek látszik, hogy a kaposvári és szigetvári tanulókorú ifjúság Pécsett járhatott iskolába, számuk a két város viszonylagos közelsége miatt nem lehetett csekély. Valószínűleg elérte a más iskoláknál is szokásos, a szomszéd megyékre eső kontingenst, az összlétszám mintegy 5-8%-át; ez a pécsi gimnázium esetében mintegy 15-24 főt tehetett ki. A pestis előtt is körülbelül ennyien járhattak Somogy megyéből a legközelebbi középiskolába.

A veszprémi piarista gimnázium földrajzilag közelebb esik ugyan Somogy megyéhez, mint Pécs, mégis csak két somogyi diák található a 63-as létszámú algimnáziumban az 1738-as összeírás szerint: a karádi Szabó Tamás, jobbágyszármazású, akit hazulról látnak el s az ugyancsak karádi (Karadiensis) Táli Mihály, jogállását tekintve szabados, kiről a veszprémiek gondoskodtak. Érdekes módon mindkettő Veszprém megyeiként van említve, holott Karád Somogy megyében van: a jegyzék összeállítója valószínűleg azért írta így, mert a község egyházme86