Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)
Komjáthy Miklós: A somogyi konvent II. Lajos-kori oklevelei az Országos Levéltárban (Második közlemény)
Kollégium, a Horthy-korszakbeli Pénzügyminisztérium áll. - Ezeket a Buda középkori topográfiája szempontjából jelentős adatokat feldolgozta Pataki Vidor „A budai vár középkori helyrajza” című, a Budapest Régiségei 1950. évi XV. kötetének 239-302. 1.-n megjelent, kitűnő tanulmányában a 262. 1.-n és az 51. jegyzetben.) - Oklevélkivonataimban eddig csupán egyetlen apát, (Lanchich) Mihály neve szerepelt (Dl. 24157. - 58. kivonat). A Mohácsot túlélt apátról Sörös Pongrác ír „A Pannonhalmi Szent Benedek Rend Történetének XII/B. kötete (Budapest, 1912.) 161. 1.-n. Felmerülhet a kérdés: túl azon, hogy az efféle oklevélkivonatoknak, mint amilyeneket most vesz kezébe az olvasó, a szaktudomány, elsősorban a helytörténelem hasznát veszi, mi értelme van a visszahozhatatlanul letűnt idők élete emlékei közzétételének? A modern, ipari társadalom termelőerőinek szédületes megnövekedésével a történeti fejlődés üteme is felgyorsult. Az embernek nincs ideje, de kedve is alig a történelmi eszmélésre. Világtörténeti méretű megrázkódtatások pedig, mondhatni, a ma élő nemzedék történelmi tudatának folytonosságát szakították meg. A kisember rádöbbent arra, hogy a történelmi katasztrófákért ő is felelős. E rádöbbenésnek természetes reakciójaként nem vállalja, igyekszik elfelejteni múltját, megtagad minden közösséget a nagy, politikai, társadalmi fordulatok előtti magatartásával, az őt ezer szállal magához fűző, egykori társadalom egész múltjával. A politikai, gazdasági és társadalmi változásokkal párhuzamosan az ember, köztük éppen a maga múltjától elforduló kisember racionálisan tervező, természetátalakító munkájának eredményeképp ugyancsak gyors ütemben változik az őt körülölelő természet világa. Pusztulnak az erdők, más arcot ölt a táj és sorra tűnnek el a tájból az előttünk járt nemzedékek életének emlékei. A leggondosabb természet- és műemlékvédelem sem tudja feltartóztatni a rég letűnt idők nem tudatosan ránk hagyományozott, véletlenül fennmaradt emlékeinek, de a századok ködébe vesző világ emlékének fenntartására álllított monumentumoknak pusztulását sem. A táj és az ősi, történeti miliő egyidejű átalakulása következményeképp az ember egyre inkább elszakad a természettől s mintegy kioldódik történelmi kötöttségeiből. Mindezenközben az ipari és fogyasztó társadalom egyre kevésbé igényli az egész embert, az ember sajátos személyiségét, annál inkább egy-egy különleges, speciális képességét. A társadalom megsokasodó feladatai, a technika száguldó fejlődése nem sokoldalú embereket, legkevésbé polihisztorokat kíván. Nem a múltra figyelő, a múltra szervesen, gondosan, megfontoltan építő szakembereket, hanem a gyorsan változó valóság pillanatnyi szükségleteit azonnal kielégíteni képes specialistákat. Az ipari társadalom s benne a specializálódó ember figyelmét a szüntelenül alakuló élet az időszerű feladatokra összpontosítja. Ebben a társadalomban -se jelenség a legfejlettebb kapitalista társadalmakban figyelhető meg legjobban, de sajnos, néha már nálunk is - a siker, a racionális viselkedés, a célratörés számít. A társadalom szakfunkciókat ellátó emberek közösségére bomlik, amelyben az egyes ember eltávolodik a természettől s lecsúszik a nemzedékek munkája által teremtett történeti alapról. Elveszti érdeklődését mindennel szemben, ami időszerű feladatainak szűk körén térben és időben túlmutat. Idegenné válik környezete, múltja, sőt önmaga számára is. 42
