Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)
Magyar Kálmán: Adatok a középkori Szentgyörgy névadás somogyi forrásaihoz
107. Németh P., i. m. 119. Szerinte talán a bizáncikeresztségű Sarolt alapíthatta. 108. Németh P., i. m. 120-122. 109. Uo. 122. Csóka Lajos lektor véleménye szerint „a bizánci hatás Sarolt apja, az erdélyi Gyula idejében volt erős. Sarolt férje, Géza és még inkább fia, Szent István már teljes határozottsággal Rómához és a nyugati kereszténységhez csatlakozott. A bizánci hatás tehát Szent István óta mindjobban csökkent.” Géza valóban 973-ban a nyugati kereszténységhez csatlakozik, s megengedi a nyugati térítők működését központjai körül, bár maga több istennek hódol. A két igen hatalmas törzsfő, I. István anyai nagybátyja, az erdélyi Gyula és az Al-Dunánál székelő Ajtony területén erős bizánci térítés folyhatott. Györffy György szerint István fia, Imre herceg bizánci hercegnőt vett feleségül, aki udvarhölgyeivel később egy görög apácakolostornak vetette meg alapját Magyar- országon. Ugyanakkor érkeztek görög kőfaragók is a templomépítkezésekhez. (Györffy György: István király emlékkiállítás. Katalógus. Székesfehérvár 1970. 8.) István udvarában keleti papok tartózkodnak. (Váczy P., i. m. Bp. :q}8. I. 265.J, s a bizánci művészet befolyása erősen érvényesül az országban. (Moravcsik Gy., i. m. Bp. 1938. I. 406- 407.) Ennek ellenére végsősoron I. István óta valóban csökkenik ez a hatás. A görög monostorok azonban, csak 1204 után kerülnek a nyugati rendek kezébe. Erdélyben azonban még 1234 körül is nagy számmal voltak görög szertartásé magyarok. (Moravcsik Gyula: Bizánc és a magyarság. Bp. 1953. 64.) no. Németh P., i. m. 123. in. Moravcsik Gyula: Görög nyelvű monostorok c. munkájának kritikáját Erdélyi L„ i. m. 62. Váczi Péter: Magyarország kereszténysége a honfoglalás korában. Szent István Emlékkönyv I. 265. 112. Luttor Ferenc: Szent István egyházi kapcsolatai Rómával, Montecassinóval, Ravennával, Velencével, Jeruzsálemmel és Bizánccal. SZIEK. I. 442. 1018-ban bizánci szövetség eredményeként Bizánc és Magyarország határát az Alduna és Száva vonalán állapítják meg. István király ekkor nyitja meg a Jeruzsálembe vezető szárazföldi utat, amelynek Konstantinápolyban volt az egyik állomása. 113. Moravcsik Gy., i. m. 1966. 158. 134. Csóka L. véleménye az, hogy a „Szent Imre halálával kapcsolatos epizód: I. István lelkét halála után az angyalok vitték a mennybe s ezt egy görög püspök látta” nem a bizánci befolyást mutatja. „Szent Imre legendáját egy, a megvakított Álmossal Konstantinápolyban idéző pannonhalmi bencés írta, aki emiatt aligha lett a bizánci befolyás képviselője.” A bencés nem is lett az, de Komjáthy Miklóssal egyetértve valljuk azt, hogy bizánci hatással magyarázható megjegyzés: egy görög püspök látta. (Komjáthy Miklós előadása a veszprémvölgyi apácakolostor alapítóleveléről. Veszprém, 1970. IV. 7-én.) Csóka L. lektor szerint „Szent György tiszteletének előtérbe állítása és a bizánci befolyás bizonyítékának tartása tehát éppenúgy túlzottnak tartható, mint Szent Kozma és Daniján szerepeltetése is. Ez a két szent megtalálható a középkori római misekönyv Canon-jában és a nyugati forrásokból táplálkozó Pray Kódex naptárában is. Az ezzel foglalkozó zágrábi egyetemi tanár, Kniewald Károly (Magy. Kvszle, 1939. I. sz.) sem tette a Naptár „keleti réteg”-ébe, ugyanakkor egy keleti származású szentnek a kultusza nem bizonyítja a bizánci befolyás közvetlen és folyamatos meglétét. így Szent Györggyé sem. Erre példa, hogy Szent György tiszteletére szentelték a velencei S. Giorgio-apátságot és a schwarzwaldi Sankt Georgent-t is a X. és XI. században. Szent Gellért az ő velencei Szent Györgyüknek dedikálta io}o után a marosvári székesegyházat és II. Henrik a bambergi dómot is. A „harcos” vagy lovag szentek kultusza a lovagkorban bizánci hatások nélkül is érthető.” Szerintünk azonban a bizánci szentek (Szent György, Kozma és Damján) kultusza nyugati elterjedésének vizsgálatakor (IX—XIII. század) nem szabad elhanyagolni ezeknek a szenteknek bizánci hatást közvetítő szerepét sem. A keleti hatások ilyen korai jelentkezésekor több esetben a bizánci érdek és jelenlét meglétével együtt, ami szintén fontos; a nyugati jelentkezés időpontja is megállapítható (főként a IX-XI. században). A Szent György kultusz ilyen jellegű vizsgálatakor dolgozatunkban semmilyen folyamatos bizánci hatás kimutatására . nem törekedtünk. Szent György bizánci eredetű harcos szent forrásának képlete világos. A római ábrázolásokon jelenik meg az ellent legyőző császár, ahol az ellent már a sárkány ábrázolja. Constantinus császár templomot szentel Szent Györgynek, s úgy ábrázoltává magát, amint lándzsával átdöfte a pogányság sárkányát. Justinianus császár idején kultusza elterjedt a keleti császárságban, neve: Győzelemadó. A Karoling korban kezdik Nyugaton megismerni, de csak a keletről visszatérő keresztesek teszik a szentet 34
