Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)

Andrássy Antal: Az MKP tevékenysége és az 1945-ös választás Somogyban

gyei munkásosztály kislétszámú volt és főleg Kaposvárra korlátozódott, érthető, hogy ezt a más pártok kihasználták. Ezért ptaradt el a két munkáspárt választási eredménye annyira az országos eredménytől. A választás után a párt megyei vezetősége azonnal értékelte az eredménye­ket és levonta a következtetéseket, a tanulságot. Levonták azt a legfontosabb ta­nulságot, hogy Somogybán a legfőbb pártépítési feladat az, hogy a paraszti réte­geket, a kis- és középparasztságot meg kell nyerni a párt részére. Differenciáltan kell politizálni a vallásos emberekkel, ugyanakkor kíméletlenül fellépni a kleriká­lis és kisgazdapárti jobboldal ellen. Rendezni, erősíteni kell a vidéki pártszerve­zetek sorait. A pártoktatást az alapfokú ismeretek elsajátításával - a lehetőség szerint még - a tél folyamán mindenütt meg kell indítani. A választási harcról át kell térni a közvetlen napi politikai harcra, elsősorban az infláció megfékezésére. Emellett a közigazgatás megtisztítására és az újjáépítésre is fokozott, tervszerű politikai munkát kell összpontosítani. A megyei pártvezetők arra is figyelmeztet­ték a kommunistákat, hogy a tömegszervezetekben és az ifjúság között is fokozot­tabb munkát kell ezután végezni. A Déldunántúli Területi Bizottság 1945. no­vember 11-i jelentésében megállapította, hogy a választási küzdelemben a somo­gyiaknak kevés volt a jól képzett káderük.172 Ezért szüksége mutatkozik a káder átcsoportosításnak, elsősorban azonban a helyi kommunista vezetők politikai kép­zését kell megoldani. Mindezek után a helyi győzelemittas jobboldallal szemben pedig a két munkáspárt további szoros akcióegységére van szükség, az eddigi vív­mányok megvédésében és a népi demokratikus forradalom további menetében. 297

Next

/
Oldalképek
Tartalom