Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)
Lehmann Antal: Adatok a szentlukai üveghutáról (1807-1808)
Íjában meghatározott járandósággal), egy fogadósgazda és gazdaasszony („Wirt- schafster Stelle, Wirtschafsterin”) Pilter József és neje személyében (évi 300 Ft készpénz és egyéb, a konvenciójukban megállapított járandósággal), valamint Krasits Ferenc elsősegéd („Obergesele”), aki egyébként fehér öblös üveg készítő volt, de külön e tevékenységért évi 50 Ft fizetést kapott. 5. A huta termelése Sajnos - mindezideig, konkrétan - még nem tudjuk, hogy a szentlukai üveghutában milyen szerszámokkal, eszközökkel, milyen módszerekkel, milyen helyiségekben és kemencékben, hogyan történt az üveg olvasztása és feldolgozása, sőt arról sincsenek konkrét adataink, hogy megjelenési formájukban milyen termékeket állítottak itt elő. Ezeknek a termelési körülményeknek és termékeknek a felkutatása még a jövő feladata. Bizonyos fogalmat alkothatunk a huta termékeinek formájáról Takács Bélának a „Zempléni-hegység üveghutáidról írt munkája igen szép, színes és gazdag képanyagából. Ennek ellenére a feldolgozott üzleti könyvek és egyéb feljegyzések mégis sok mindent elárulnak a huta termeléséről. Tudjuk azt, hogy táblaüveget („Schok Tafel és Bund Tafel”), fehér- és zöld öblös üveget („Ungcschnitter Weis-, vagy Kreiden hohl Glas és Grühner hohl Glas”), némelykor metszett, azaz csiszolt üvegárut („Geschnitter Kreiden hohl Glas”), ablakkarikát, vagy ablakszemet („Scheiben Glas”), órafedőt („Uhr sturbe”), lámpásokat („Latern”), némelykor és kis számban retor- tákat („Retorten- és Colben Glas”), hárs- és tölgyfából készült ablakrámákat, kereteket („Lindener- és Eichener Rahmen”) készítettek a szentlukai hutában. A kor technológiai színvonalán a következőképpen történt az üvegáruk előállítása. Először a homokot megtisztították többszöri mosással a föld- és agyagszennyeződéstől, (ezért is települtek a huták mindig patakok mellé) vagy a jobb minőségű üveg előállításához felhasznált kvarcot felhevítették és izzó állapotban vízbe tették, ami által törékennyé, tehát könnyen apríthatóvá vált, a további aprítását - általában vízzel hajtott - törőmalomban végezték, homokfi- nomságúra. Ezután a zúzott kvarcot, vagy megtisztított homokot a többi nyersanyaggal (olvadó anyagokkal: ami a kálciumnátriumüveg esetén mész és szóda, a kálciumkáliumüveg- esetén mész és hamuzsír volt) jól összekeverték és ha színtelen üveget akartak előállítani, hozzáadták a színtelenítő anyagokat is; ugyanis a nyersanyagokban lévő legkevesebb mennyiségű vas is zöldre festi az üveget. Ezt a zöld színt úgy tüntették el, hogy színtelenítő anyagul kevés barnakövet (MnCb), vagy nikkeloxidot (NiO) tettek hozzá, mely fémoxidok az üveget vörösre festik, ez pedig a zöldet - mint ennek kiegészítő színe - semlegesíti. Ezt a nyersanyagakeveréket aztán kemencékben megolvasztották. Az olvasztókemencék akkor kizárólag fával fűtött, tégelyes kemencék voltak. A kemence alsó részén lévő tűzhelyen a fa a rostélyon elégett és a láng a fölötte lévő kemencébe húzódott, ahol a tégelyek a tégelypadon körben álltak és mindegyikének megfelelt egy-egy, a kemence boltozatában lévő nyílás, melyeken át egyúttal a láng és füst is eltávozott/'3 A kemence, vagy kemencék egy pajta-, vagy csűrszerű nagyobb épületben álltak, innen ered az üveghutának megfelelő régi, magyarosabb üvegcsűr vagy üvegpajta elnevezés. A téglából, samottból készült kemencék felfűtését és megfelelő hőmérsékleten (1400-1600 C°) való tartását végezték a fűtők és fűtőfiúk. Elképzelhető, hogy mennyi fát kellett eltüzelni egy-egy ilyen alkalommal. Az izzó samott-tégelyeket megtöltötték a nyersanyagkeverékkel és miután ez .122
