Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)
Lehmann Antal: Adatok a szentlukai üveghutáról (1807-1808)
A hamuzsírt a helyi erdők biztosították. Egész Somogy, de különösen a Zselic területén nagyban űzték ezidőtájt a hamuzsír készítését, főzését, mivel azt nem csak az üveghuták, de a szappan-, a textil- és a vegyipar is nagy mennyiségben használt, tehát igen jó piaca volt külföldön is.G' 7 A szántóföld nyerése céljából kivágott erdők fáját — jobb értékesítési lehetőség híján - úgy használták fel, hogy a fát elégették és a képződött hamut kettősfenekű kádakban vízzel kilúgozták, az így nyert kb. 20-25%-os oldatot vasüstökben lepárolták (ez volt az ún. nem kalcinált hamúzsír), ha lángkemencébcn ki is égették, azaz kalcinálták, nyerték a a kristályos, szilárd halmazállapotú, fehér színű, víztelenített (ún. kalcinált) hamuzsírt, mely 50-80% káliumkarbonátot, 5-20% káliumszulfátot (K2SO4) és kevés nátriumkarbonátot (szódát) és káliumkloridot (KC1) tartalmazott. Egy mázsa hamuzsír előállításához 40-45 mázsa hamura/ illetve 60-70 köbméter tömör tölgy-, vagy bükkfára volt szükség.9 A fa nemcsak nyersanyaga, hanem energiaforrása is volt az üvegkészítésnek, mert kizárólag fával fűtötték az akkori olvasztókemencéket, az így képződött hamut pedig a hutai hamuzsírfőző alakította hamuzsírrá. A kettős hasznosítású műveletnek legfontosabb anyaga a fa volt, ezért települtek az üveghuták mindig az erdőben gazdag vidékekre. Ez egyszersmind azt is jelentette, hogy, ha elfogyott egy területen a fa és nem állt rendelkezésre más energiaforrás, pl. szén, megszűnt az üveghuta gazdaságos termelésének az alapvető feltétele is, ami az üvegkészítés megszüntetését, illetve az üveghuta felszámolását vonta maga után. Ezért volt aránylag rövid életű (kb. 25-30 év) a szentlukai "veghuta is sok más társával együtt. A Zselic sajátos domborzati-, éghajlati- és talajadottsága együttesének köszönhette és köszönheti ma is erdőben való gazdagságát (jelenleg is 28%-os az erdősűrűsége). E nagyrészt vékonyabb-vastagabb lösztakaróval vagy lösszerű lejtőüledékekkel fedett pannon tábladarabot, melyet a pleisztocén- és a holocén időszakok folyamán a földbelsejei (endogén) erők feldaraboltak és rögösen ki is emeltek, a külső (exogén) erők (főként a csapadék- és a folyóvíz, a hőingadozások stb.) aprólékosan tagolt, sűrű völgyhálózatú, dombvidékké alakítottak, melynek a felszíne, a domborzata suvasodás, szoliflukciós, deráziós, korráziós, talajeróziós formákban gazdag, s így jelentős a reliefenergiája is. Ez a sajátságos domborzati jelleg az egyik kialakítója, okozója a környezetéhez viszonyítva - főleg nyáron - hűvösebb és csapadékosabb klímájának. Ezek az adottságok, valamint a löszön kialakult, mélyrétegű, nedvességben és tápanyagokban gazdag erdőtalajok együttesen biztosítják a zselici erdők számára a kedvező környezeti feltételeket. Klimazonálisan az illír bükkösök (Fagion illyricum) csoportjába tartozó erdei fenyővel elegyes bükkösök (Déldunántúli és Mecseki bükkösök: Vicia oroboidi - Fagetum somogyicum és Helleboro (odoro) - Carpinetum praeillyricum és Aspe- rulo taurinae - Carpinetum mecsekense), valamint a tölgyesek csoportjába (Quer- cion farnetto) tartozó cseres-tölgyesek (ezüsthársas cseres-tölgyesek: Tilio argenteae - Quercetum petrae-cerris) borították és ma is borítják a területet. Ezeknek a nagy fahozamú erdőknek a faanyaga volt tehát a zselici üveghuták, s így a szentlukai üveghutának is a legfontosabb telepítő tényezője. A huta működéséhez szükséges vizet, mint nyersanyagot és kis hányadában mint energiaforrást, pedig a Zselic domborzati és klímaviszonyaiból fakadó, viszonylag sűrű vízhálózatának egyik kisebb, a huta területén átfolyó patakja biztosította. A szentlukai üveghuta helyzeti energiái, az akkori, adott gazdasági és forgalmi helyzetéből adódtak. Ide sorolhatjuk a más településekhez való viszonyu114
