Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)
Mészáros Károly: Iratok az ellenforradalmi közigazgatás újjászervezéséhez 1919 őszén
dús kévéjét, ha a gépnek minden része egybevágóan nem működik, amint igaz, hogy csak úgy ömlik a tiszta búza a gazda zsákjába, ha a gép azt a gabonát annak idején és módja szerint feldolgozza s megfelelő helyre juttatja, úgy az állami életet szolgáló minden energiát felsőbb hatóságok még oly helyes, az életet szolgáló rendelkezése csak úgy válik az állam javára, ha azt a végrehajtó köz- igazgatás, idején, megfelelő módon viszi át a lüktető megállást, pihenést nem ismerő életbe. Az állami élet akaratának a végrehajtó szerve - a magyar közigazgatás a háború öt éve alatt halálosan kifáradt. Már a háború által reá rótt s nagyrészt becsülettel elvégzett teendője főleg a legalsó - legfontosabb részét, a községi szolgálatot megt'zedelte. Régi, kipróbált gyakorlati közigazgatási szervek - érdemes jegyzők elpusztultak az őrült munkában - esetleg félreálltak. Helyük nem, vagy csak tanulatlan - arra nem megfelelő erőkkel pótoltatott. Kivált a községek nagy részében a helyi s népismeret szempontjából oly fontos községi elöljárók - e megbízható érdemes emberek egy nagy része is - részint megúnva az örökös hajszát - részint katonai szolgálat által abban akadályoztatva. Ugyanez áll nagyrészt a vármegyei tisztviselőkre - úgy a perifériák külső - mint a vmegyei központokban működő tisztviselőkre is. így munkaerejében megtörve, létszámában lefogyva érte a közigazgatást a bolsevista uralom, amely felismerve a helyzetet - első legfőbb törekvéseinek ismerte - teljes erővel rávetni magát erre a legyengült és állami élet legfőbb céljait szolgáló szervre. Elárasztotta a községeket járás-megye székhelyeket a legveszedelmesebb agitátorokkal, fellázította a háború öt éve alatt nem éppen népszerű hatósági funkciókat végző közigazgatási tisztviselők ellen a lakosságot s rövid időn belül elérte azt, hogy az akkor még működő régi kipróbált tisztviselők egy része - állását elhagyta - részint kiesvén munkaköréből, részint önként lemondván erről, látván a bolsevista uralom kellemetlenségeit. így tizcdelődött meg a közigazgatás úgy községi, mint járási s megyei központi részében - helyük nem pótoltatott, vagy a legveszedelmesebb agitátorok, helybeli hozzá nem értő veszedelmes egyénekkel töltetett be vagy legjobb esetben - olyan egyénekkel - kik a bolsevisták tehetetlen - minden szolgálatra kész eszközei lesznek aztán. így létszámában megfogyatkozott, faj súlyában mélyen zuhanó közigazgatási tisztikarra vár az újra éledő állami jogrend helyreállítása körüli nagy munkának a legnehezebb része: az egyes szolgálati ágak szervezési vagy akciójának a végrehajtása. Mert itt elpusztult, letört a közigazgatás nemcsak az ellenség által megszállott területeken, de amennyire rövid működésem alatt a magyar főve- zérség mellett tapasztaltam - a még inkább a katonai hatóságok informálásából értesültem, a Dunántúli részek legtöbb megyéjében is. Valóságos chaotikus állapotok vannak. Nem szólok azon ellenség által csak részben megszállott vármegyék közigazgatásáról (Fehér, Veszprém, Esztergom, Komárom, Győr), mely vármegyék egyes járás - de központi vezető állásai nincsenek betöltve, - csak rámutatok arra, hogy a dunántúli vármegyék élére eddig három megyében állíttatott kormánybiztos - a többiben nem működik sem főispán, de némelyikben mint tudom alispán se. Hiányzik így a legtöbb vármegyében az ottani megyei központ lelke, a végrehajtó hatalom teljhatalmú feje, aki egyrészt intézkedik, másrészt ellenőriz. Ellenőrzés ez a fő. Ellenőrzés nélkül nincs eredményes közigazgatás. Ha ez éber 199