Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)
Tóth Tibor: Jövedelembiztosítás és tisztiszázalék a mernyei uradalomban
eszközöket a forgótőkéhez csatolta. A forgótőke kímélése céljából szabályozták a belső forgalmat, a kerületek közti kapcsolatokban meghonosították a jóváírás rendszerét, „mert ezáltal a pénz nem szivárog ki az uradalomból”. A forgótőkének az eszközök értékével való gyarapítása mellett csökkentették is annak állományát, miután úgy döntöttek, hogy a „magtári pincebeli maradványok a zárszámlákba a kerületeknek sem javára, sem terhére nem iratnak, mivel a gabonaárak rohamos szállása következtében az ilyféle értékesítés nélkülözi a biztos alapot.” Ezenkívül a forgótőkét illető tehernek nyilvánították a patro- nátusi és közös igazgatási terheket is. Mindezek következtében az alap- és állótőke egzakt felmérhetősége mellett a forgótőkénél csak bizonytalan becslésekre hagyatkozhatunk. Nyilván ezzel fügött össze, hogy a későbbiekben is a forgótőke utáni beadvány - az eszközérték 8 %-ának változásait nem számítva - általában konstans értékkel szerepelt/13 Bár az egész jutaléki rendszer az uradalom centrális irányítására épült, mégis szükségesnek érezték a kerületeknek az osztalékot illető megkülönböztetését. A kerületeket három osztályba sorolták. Eszerint Gölle, Hetény, és Ta- szár egyenként az összes osztalék 18-18 %-át (54 %), Mernye, Dobsza és Dör- gicse a 11—11 %-át (33 %), Várong és Őszöd pedig a 6,5-6,5 %-át kapta meg (13%). ' Az elkészült rendszer, mint látjuk, magába olvasztotta a Domanek által már korábban kialakított elvek mellett a Polák rendszer több megállapítását is. Bár megszüntette Polák merev bérletszemléletét, de a törlesztési összegnek a tantieme alapból történt ésszerű levonásával mérsékeltebben ugyanazt az elvet követte. Hibája volt a rendszernek, hogy a készpénzbeadvány és a beszámítások arányát nem tisztázta, így a kérdés kapcsán már korábbról adott szembeállást hosszabb időre rögzítette. Az új rendszer bevezetése természetesen nem ment ellenállás nélkül. Mindenekelőtt a centralizálást kifogásolták az érdekelt tisztek. Ügy érezték - egyébként joggal -, hogy a gyengébb kerületeket az erősebbek terhére kívánják fejleszteni. Emellett a kedvezőtlen gazdasági viszonyok következtében gyakran kerültek a kerületek hátralékába. 1884-re a hátralékok összege már 74000 forintra nőtt/13 A tisztek - engedve a könnyebb ellenállásnak - elsősorban a beruházásokkal törődtek - ezeket részben uradalmi erővel is megoldhatták - így a hátralékok elsősorban a készpénzbeadványt terhelték. Az iskolaügy átszervezésének soron lévő feladatai által erősen sújtott Rendet mindez súlyosan érintette; úgy, hogy felvetődött, vagy a tényleges bérleti rendszer megteremtése, vagy pedig a készpénzbeadvány limitálásának a gondolata/''1 Az egész kérdés tulajdonképpen a beruházások beszámítása körül forgott. Az alaposabb rendi vizsgálat kiderítette, hogy a korábbi rendfőnök, Somhegyi Ferenc és Kemény Pál tiszttartó között volt egy megállapodás, mely szerint a beadott készpénz mindenkor az eladható búza árának 70 %-ából és az összes gyapjú árából jött össze. Ez a megállapodás a Consistorium tudta nélkül történt, - mint Kalmár Endre az új Rendfőnök írja 1880. márc. 3-án kelt levelében/,D - miért is ezt a megállapodást akceptálni sem tudják. Éppen ezért a továbbiakban oda nyilatkoztak, hogy az össztartozás 40 %-át ugyan elfogadják beszámításként, 60 %-ára azonban készpénzként tartanak igényt. Mi
