Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)
Kanyar József: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a XVIII. század második felében (1770-1789)
Még a XIX. század hetvenes éveiben is ennek hiányát panaszolta a megye sajtója (Somogy, 1870. VI. évf. 17. száma): „Egy nagy megyének nincs gazdasági iskoláin. A föld is csak a tudomány előtt vallja ki kincseit.” De közismert az is, hogy a nem paraszti származású gyermekek iskoláztatása - egészen más jellegű lévén - jóval kedvezőbb körülmények között zajlott le, mint a jobbágy-paraszt gyermekeké, különösképp a birtokos nemeseké, hisz a kisnemesség viszonyai nemigen különböztek - főként iskoláztatási szinten nem- a parasztokétól. Idézhetjük róla a század közepéről Csorba József megyei tisztifőorvos véleményét is: „Magasabb helyzetű úriházak gyermekei egészségi és és szellemi tekintetben egészen más nevelést nyernek”16 azáltal, hogy otthon végzik el népiskolai és középiskolai tanulmányaikat, a házukba vitt nevelők segítségével, - akik a rendszeres tananyag elvégzése után - egy-egy távolabbi iskolában vizsgáztatták le őket. Nem így a paraszti származású iskolás gyermekek, akikről - még a század közepén is - századokra érvényes hitelű sentenciaként - jellemző sorokként rögzítette a megyéről írt ismertetésében, hogy „12 éven túl ritkán járatja népünk gyermekeit iskolába, hanem alkalmazza azokat csekélyebb falusi foglalkozásokra — zsiba, pulyka, marhaőrzésre”11 Egyszóval: a falusi gyermek - a gazdasági fejlődés és erősödés eszközeként - elsőrenden gazdasági értéket jelentett'8, nemcsak a XVIII. század jobbágy—paraszti társadalmában, hanem még történelmünk későbbi századaiban is. * * * Az elmondottakat összegezve megállapíthatjuk, hogy a közölt összeírások első (1770) és utolsó (1789) esztendeje közötti időszakban csaknem két évtized népiskolázásának a legfontosabb adatait sűrítettük táblázatokba. A táblázatos összefoglalás azonban korántsem volt problémamentes. A megjegyzések és az észrevételek rovataiban sohasem tüntettük fel az összeírások esztendeit, jóllehet eleve tudtuk, hogy nem mindegy az, ha 1770-ben vagy 1789-ben járt éppenséggel 15 tanuló az iskolába? Számunkra a megjegyzések lényege volt mindenkor a döntő, miután két évtized alatt aligha történtek lényegbevágó események a falvak kulturális életében. Másfelől az adatok így utalhattak a falvak iskolaügyének a folyamatára is, amelyben az összeírok hol itt, hol ott, szinte búvópatakszerűen hozták felszínre azokat az adatokat, amelyek az előző összeírások idején még elkerülték a figyelmüket. Több faluban - húsz év múltán is ugyanazokat a panaszokat és sirámokat észrevételezhették volna. Egyszer többet, másszor kevesebbet írtak össze, lényegében azonban aligha tudhattak kardinális változásokról beszámolni a nemesi összeírok, a közigazgatás tisztségviselői, akik még szándékaik tisztessége esetén is - krokodilkönnyeknek tűnő sirámokként - csak annyit tudtak összegezni, mint Fonyó Mihály és Somogyi György szolgabírák az igali járás tanítóinak 1773-ban végrehajtott összeírásainak a lezárásakor: Fonyó záradékában a falusi iskolázás jobbá tételének a feltételeit az alábbiakban körvonalazta: 1) Ha megfelelő iskolaépületeket építenek, 2) ha a szegények iskolázásával is törődnek, 3) ha mindkét vallásbeli gyermekeket is tanítják, 4) ha fizetik a tanítókat, s végezetül: 5) ha a tanítók egész éven keresztül tanítanak az iskolákban. Somogyi György pedig még tömörebben fogalmazta, hogy a tanítók mindenütt azt panaszolják, hogy a parasztok télen inkább járatják gyermekeiket az iskolába, mint a nagy dologidőben („tempore laborum rusticanorum”), amikor is 20-30 88
