Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - Az utolsó napok
pengőst nézte hosszasan. A 10 pengős egyik oldalán ovális keretbe a Szűzanya képe volt a karjánülő kis Jézussal. Az orosz kettétépte a papírpénzt, eavik felét visszaadta a többi bankóval együtt, a szentképes részt megcsókolta és a zsebéből előhúzott tárcába tette. Meglepődve néztük, hogy a sapkáján ötágú vöröscsillagot viselő orosz katona, milyen tiszteletben tartja a vallási szimbólumot. Kissé meglökött és a fal felé intett. Oda álltam a már ott várakozó társaimhoz. Az épület másik szárnyán lévő pincéből is előjöttek a katonák. Őket a másik három orosz motozta meg és fosztotta ki. A motozás befejeztével az orosz mondott és mutogatott valamit, amit mi nem értettünk. Aztán egyszerre csak elkezdte magán huzgálni a vattakabátját, többször ismételte ezt a szót, hogy „Szibir, szibir, holodno, holodno!" és újra a pincelépcső felé mutatott. Lassan érteni kezdtük, hogy a pincében lévő holminkért küld vissza minket. Egyenként engedett le bennünket a pincébe és megelégedéssel vette tudomásul, hogy báránvbőr bekecseinket, takaróinkat és igencsak lapos kenvérzsákiainkat felhoztuk. Ezután egy csoportba parancsolták az udvaron lévő mintegy harminc magyar katonát -most már hadifoglyot- és megparancsolták, hogy üljünk le a földre rakott málháinkra. Az épületektől övezett, sárga keramit téglákkal lekövezett, udvaron vártuk sorsunk további alakulását. Abban már kezdtünk reménykedni, hogy kivégezni nem fognak bennünket, mert ha ezt akarnák, úgy miért halasztgatnák, miért nem intézték el egyszerűen úgy, hogy amikor a pinceajtót kinyitottuk, egyszerűen bedobtak volna két-három összecsavart gránátot... De nem tették meg, tehát valami más fog történni. Történt is. Az utcán újra felerősödött a lövöldözések és harckocsi motor zajától kísérve rövid erős dörrenéseket hallottunk. Német rohamlöveg volt. Az oroszok is nyugtalankodni kezdtek. Izgatottan beszélgettek egymás között, mély torokhangon vitatkoztak, majd az egyikük a félig kidőlt bejárati kapuhoz ment, hogy azon kikémleljen, mi történik az utcán. Amikor a kapuhoz ért, éppen akkor került egyvonalba a kapuval a német rohamlöveg is. Megállt, hogy tüzeljen. Ebben a pillanatban érte hatalmas robbanás kíséretében találat a német rohamlöveget. Még azt láttam, hogy a kapunál lévő oroszt a légnyomás az udvar felé röpíti, vakolat és por hullott ránk. Amint a levegő kitisztult, láttam, hogy a törmeléken arcraborulva, mozdulatlanul fekszik az orosz. Társai körbeállták és levett sapkával búcsúztak baitársuktól. Minket hangos „Po pjaty, po pjaty !" kiáltással próbáltak ötösével felsorakoztatni, ez azonban nem sikerült, mert belátták, hogy a szűk udvarban nem lehet ilyen alak8