Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - A zaporozsjei börtönben
Rá két hónapra egyedül maradtam. Csak pár napig, mert újabb fogolytárs érkezett. Jól táplált, jól öltözött előzetes. Mindennap kapott csomagot, tele csupa finomsággal: amerikai konzervek, füstölt kolbász, gyümölcs, savanyúság stb. Azokról a börtönben álmodni sem mertünk. Szerencséje volt, hogy ketten laktuk a cellát, különben nem sokat evett volna a csomagjából. Talán pártfogói intézték igy. A börtönben a vagányok, oroszul a vorok az urak. Senki sem láthatja a csomagja tartalmát, mig a rangidős vor azt át nem vizsgálja. Kivette belőle ami neki kellett, s ha még maradt valami, akkor valamicske jutott a tulajdonosnak is. Belépés után feltettem a szokásos kérdéseket: ki vagy, miért kerültél ide, elitéltek-e már? Elmondta, hogy a zaporzsjei terület élelmiszerraktárának igazgatója, egymilliót keresnek rajta, de ő ártatlan, nem sikkasztott. Nem sokáig örvendhettem társaságának, mert egy szép napon közölték vele, hogy szabad és hazamehet. Másnap újabb rabokkal népesítették be a cellámat. Köztük volt egy tengernagy fia is, egy tengerészkapitány. Elmondása szerint, nem nagy dologért tartóztatták le, csak a Románián keresztül érkezett magyar jóvátételi cukorszállítmányt feketézte el. Igazán nem nagy ügy, mondta mosolyogva. Magával sodort a börtönbe egy sereg kereskedőt. Nem sokáig rontotta a cella levegőjét, szabadlábra helyezték. A börtönfolyosók csendjét gyakran törte meg a szomszédos cella lakójának ütemes kopogása, ahogy falábával WC-re baktatott. Majdnem minden alkalommal rohamot kapott a folyosón. Ilyenkor elkiabálta magát „Batarij, agony" /Löveg, Tűz"/ és elvágódva a betonon dobálta magát, míg valaki le nem fogta. Máskor egy jajveszékelő asszonyt hoztak a konyháról, beleesett a forróvizes katlanba. Nem messze helyezték el, éjjel nappal ordított a fájdalomtól. A cellámban általában tolvajok, betörők, az úgynevezett vorok voltak. Egytől egyig visszaesők. Állandóan kártyáztak. Nem törődtek a tilalommal, a kártyázásért karcer járt. Inkább vállalták a sötétzárkát, de szenvedélyükről nem voltak hajlandók lemondani. A kártyakészítés mesterei szemfényvesztő gyorsasággal állították elő ördögbibliájukat. A csomagokból összeszedték a harminckét laphoz szükséges újságpapírdarabkákat, összekötözték, spiccvasból készült borotvaéles pengével a széleket egyenesre vágták. Ez idő alatt a másik vor beáztatott feketekenyér- belet ingen átpaszírozott. Legtöbbször engem kértek meg, hogy az inget szorítsam a cseréptálkára. Ebből lett a ragasztó, a festék alapanyaga is ez volt. A harmadik cipőtalpból 85
