Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
arcából dőlt a vér. A szemöldöke felrepedve, orrcsontja eltörve, két kezével az ágyékát fogva ordított segítségért. A teremben néma csend lett egy pillanat alatt. Senki sem mert a földön fekvő emberhez jönni. Misa, mintha semmi sem történt volna, már megint a megszokott helyén volt és mosolyogva nézett a terem felé, mint ha azt kérdezte volna a tekintete, hogy ki van itt olyan, akinek nem tetszik valami? Jöjjön csak ide ! Lassan cigarettát sodort és rágyújtott. Az emberek némán ültek a helyükön. Meg sem mertek pisszenni. A földönvekvő is megmozdult és négykézláb menetben visszamászott a helyére. Misa azt mondta nekem, hogy a pofa zsákját vigyem oda. Mikor a zsákba beleraktam a kiválogatás után megmaradt homikat és elindultam az áldozat felé, az a nagydarab ember megpróbált olyan kicsire összekuporodni amilyenre csak fizikailag képes volt. Odadobtam neki a zsákot és visszamentem a pahánhoz. Misa megkérdezte, hogy miért nem rúgtam az oldalába, én megpróbáltam neki megmagyarázni, hogy a legyőzött ellensegen mi magyarok soha nem állunk bosszút. Ő megverte az én ellenségemet és most már Őneki, Misának tartozók hűséggel. Ez az ember az ő embere Nagyon tetszett ez a gondolkodás Misának és egy vattázott kabát lett a jutalmam és fájdalomdíjam egyszerre. Elmúlt az augusztus, szeptember közepe táján bekövetkezett, amire minden börtönlakó szívszorongva várt: az etáp M. is ez? Hát kérem ez egy nagyon bizonytalan kimenetelű utazás az ismeretlenbe. Ez az aktus abból áll, hogy kinyílik az ajtó és megjelenik az ajtóban egy fegyőr tiszthelyettes, papírral a kezében és elkezdi olvasni a neveket A válasz -mint már írtam- a paragrafus száma és hány év az ítélet. Ezután a delikvens máris fogja minden holmiját, éppen csak annyi ideje van, hogy búcsút int eddigi barátainak és kimegy a folyosóra és arccal a fal felé fordulva várja a további utasításokat. Hát így történt. A nyitott zárkaajtóban felhangzott a névsor: Abramov, Abakanov, Ajdar,....Lukács...kiabálom vissza: Gyula, Gyulajevics, pjaty let _D avaj ! /gyerünk/. Most a katonaruhámban voltam, a Misától kapott holmim és vagyonom egy kis takaros hátizsákban voltak becsomagolva. Gyorsan odaugrottam hozzá és átöleltem ezt az orosz vagányt, aki úgy viselte gondomat és védőszárnya alá vett, akár csak egy idősebb testvérem lett volna. Isten veled Mihail Szergejevics Averin ! Hátamon a kis motvómmal. mint annyi naav orosz író által már ezerszer megírt foaolvtranszDortban voltam. A börtönből csukott rabszállító autókkal 76
