Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
Helyben vagyunk. Elérkezett amit nem mertünk sohasem elhinni, hogy egy szökésért bíróság előtt fogunk felelni. A bírói emelvényen három egyenruhás ember ült, oldalt még egy és a mi poltisztünk. Levették rólunk a bilincset és ránk parancsoltak, hogy üljünk le az emelvénnyel szemben lévő padra. Először Jenő személyi adatait, majd Bandi és végül az én adataimat kérdezték. Állva kellett felelnünk a kérdésekre. Ezután az emelvényen ülő három közül a középső, gyors pergő nyelven olvasni kezdett egy orosz szöveget, amelyből a hadarása miatt csak alig értettem meg néhány szót. Majd ránk rivallt: Felállni ! Majd csak azt értettem, „Jenő Storck szem let, András Kern szem let, Djula Lukacs pjaty let" és még valami szöveg. Aztán megkérdezte, hogy megértettük-e a „prigavort" /ítéletet/ Én felálltam és azt mondtam, hogy felettünk nem ítélkezhet szovjet bíróság. mert nem vagyunk szovjet állampolgárok, másodszor nem követtünk el bűncselekményt, harmadszor törvénysértő az eljárásuk, mert ha még nem kötöttek békét Magyarországgal, úgy mi még mindig a magyar hadsereg tagjainak számítunk és vétségért táborban letöltendő fenyítés járna, ha pedig meg volt a békekötés a Szovjetunió és Hazánk között, úgy nekik már haza kellett volna szállítaniuk bennünket. Vártam a hatást a beszédemnek. A táborban ugyanis kaptunk eligazítást - érdekes módon közvetett úton- Wamzától, hogyan viselkedjünk, ha esetleg bíróság elé kerülnénk. A három tiszt halkan beszélgettek egymás között. Negyediknek oda ment a poltiszt is. Aztán a bíró -az volt a középen ülő- azt válaszolta, hogy nem veszik figyelembe a tiltakozásunkat. Nem ismer semmiféle szabályt arra, hogy fasisztákat védene valamilyen törvény. Az ítéletet kihirdette: Storck Jenő 7 év. Kern András 7 év. Lukács Gyula 5 év kényszermunka a Szovjetunió távoli részein lévő valamelyik táborban való letöltése. Itt további fellebbezésnek helye nincs. A börtönben, ahová elszállítanak bennünket majd kapunk papírt és íróeszközt, orosz nyelven írhatunk fellebbezést az ítélet ellen. Az őrök odaléptek hozzánk és felrakták a bilincseinket. Aztán intettek, hogy a terem másik végén lévő ajtó felé menjünk. A poltiszt többé ránk sem hederített. Nem vártunk tőle érzelmes búcsút, csak eszünkbe jutott, hogy mennyit locsogott a humanitásról, a szabadságról, egyenjogúságról. A teremből kilépve egy sötét folyosón találtuk magunkat. Hamarosan megszoktuk a gyenge világosságot. Egy rácsos ajtón keresztül haladva 67