Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - Az utolsó napok
Az utolsó napok A harc a városért, már több mint két hónapja folyt. Pest Már orosz kézen van. Buda egy része még tartja magát. Magyar és német alakulatok folytatják végső harcukat a hevesen rohamozó orosz csapatokkal. Rettenetesek a veszteségek mindkét oldalon. Most már nem lehet más választás csak a kitörés vagy halál. Az emberek már tűrőképességük végső határán vannak. A mi hadrendi szerepünk, hogy tüzérség már részben megszűnt. Néhány lövegből összetákolt üteg, mindenhonnan összeszedett legénységgel,a Vérmező és Déli pályaudvar környékén voltak harcba vetve, a még életben lévő és harcképes katonák, fegyvernemre való tekintet nélkül gyalogsági harcra voltak bevetve. Lövegűnk találatot kapott még a pesti oldalon az Erzsébet téren és azóta, mint gyalogosok harcolunk. Most a parancsnokom Pusztai őrmester. Hatan vagyunk a harccsoportban, ahogy minket neveznek. A Királyhágó tér és Gömbös Gyula út sarkán lévő romos bérház pincéjében van a mi „tűzfészkünk". Feladatunk két golyőszóróval lefogni a tér másik oldalán lévő épületeket és megakadályozni ott minden mozgást. A bérház elég nagy ahhoz, hogy pinceablakaiból még vagy hat-nyolc hozzánk hasonló csoport is működhessen benne. Elég sok gondot okozhatunk az oroszoknak, mert gyakran próbálnak minket aknavetőkkel kifüstölni, de teljesen eredménytelen a próbálkozásuk, mert a falak vastagok és az ablakokat homokzsákok védik. A fölöttünk lévő üzlethelység szerencsénkre egy nagy élelmiszerbolt volt és a pincékben elhelyezett raktáraiban maradt némi élelem. Így az élelmezésben önállósítottuk magunkat. A környéken elhullott friss lótetemekből szerzünk húst. A mostani fagyos februárban nem okoz gondot a tárolás. A raktárakban dohos lisztet, rizst, száraztésztát találtunk és az éppen szabad, ráérő bajtársunk egész nap főz valami megnevezhetetlen ételt, amelyet azonnal elfogyasztunk, amint alkalmi szakácsunk azt „megfőtt" -nek nyilvánítja. Csak az ivóvízzel vagyunk bajban. Azzal nagyon kell takarékoskodnunk, mert a vezetékből már hetek óta nem jön víz. Ezt úgy oldjuk meg, hogy a környező udvarokból és távolabbi kertekből havat, jeget hordunk össze, azt megolvasztjuk, valami határozatlan eredetű kendőn átszűrjük, lehűtjük és kész az ivóvíz. Nem valami kellemes az íze, mert az egész környéken becsapódó orosz aknáktól, az égő házaktól a hulló koromtól a hó szinte fekete. Mégis előnyösebb a helyzetünk mint sok másik bajtársunké, akik a szabad ég alatt, romos házak, felszaggatott kertek között vannak, éhesen, fázva. Ők aztán az igazán vegyes csapatok.Volt budapesti rendő5
