Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
Valóban, a konyhai munka, a zsíros edények, a korom nagyon megviselte ruháink állapotát. - Aztán -folytatta- a sztarsinal felügyelete alatt útba indultok Vorosilovgrádba. összeomlott bennünk eav álomviláa. Nagyon komolyra fordult a sorsunk. Ha visszavisznek a volt lágerünkbe, úgy semmi jó nem várhat ránk. Elmentünk a fürdőbe, borbélyhoz és a ruharaktárba. Tisztára mosott, viseletes katonaruhát, fehérneműt kaptunk. Beöltöztünk, aztán bekísértek bennünket a kapitányhoz. Ő volt az „operupolnomocsnij" vagyis a tejhatalmú megbízott, akinek a feladata volt az ehhez hasonló személyi ügyek intézése. Amikor levett sapkával álltunk előtte, kicsit gunyoros hangon mondta, hogy jobb lett volna, ha a magyar hadseregből szöktünk volna meg a háború alatt, most otthon lehetnénk és élhetnénk. íav azonban meg fognak büntetni bennünket. Nehogy eszünkbe jusson még egyszer szökni, mert láthatjuk, mindenhogyan kézre kerülünk, még akkor is, ha nem folytatnak különösebb hajszát utánunk. A Szovjetunió -olyan nagy, hogy abból megszökni- lehetetlen. E kis prédikáció után a sztarsinal jelenlétében megkérdezte, van-e panaszunk a bánásmód ellen? Miután azt feleltük, hogy nincs, egy géppel írt szöveget kellett aláírnunk, amit előzőleg felolvasott előttünk. Kb. az volt a szövegben, hogy a bánásmód ellen nincs panaszunk, nem bántalmaztak bennünket, lemondunk további szökési szándékunkról. Aztán átadott még valami iratokat a sztarsinálnak és azt mondta, hogy ettől fogva a sztarsinal minden utasítását végre kell hajtanunk. Ő értünk a felelős személy. Ezek után kimentünk az udvarra, ott egy teherautó várt ránk. A szokásos módon a kabinnak háttal állt a két puskás katona. Felmásztunk a platóra, a hátsó ajtót mögöttünk felcsukták, aztán felhangzott a parancs: leülni ! A sztarsinal elbúcsúzott a kapitánytól, beült a sofőr mellé és elindultunk - vissza az úton. A Vinnyica-i vasútállomásra vittek. Az állomás előtt megállt az autó és mi kiszálltunk. Az őrök az állomás épület fala mellé parancsoltak bennünket, ahol le kellett ülnünk a földre.Az összeköpködött, cigaretta csikkekkel teli betonon üldögéltünk. A civilek már pár lépésnyire tőlünk letértek a járdáról az úttestre. Aki nem vett időben észre bennünket, arra vad hangon ordítottak őreink, hogy le az útra. A sztarsinal bement az állomásra, nyilván a menetleveleket intézni. Az elinduláskor a platón volt egy zsák is, mint később kiderült, 5 napi hideg élelmünk volt benne. Az őrségé is. Ezt a zsákot 59
