Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés

tudtunk olyan esetről, hogy hosszú évekre sokkal kisebb dolgokért is lágerbe dugtak százezreket, mint egy szökés. Abban reménykedtünk, hogy mivel nem követtünk el semmit, csak -otthoni értelmezés szerint- csavarogtunk, pár hét fogdával megússzuk az egészet és végül is elengednek minket.

Nagyon, rettenetes nagyot tévedtünk. Mi még nem vettük észre, hogy egy oivan hatalmas gépezet félelmetes fogaskerei közé kerültünk, ahonnan csak nagyon sokára, vagy sohasem szabadulunk ki. A harmadik napon újra felvezettek bennünket a főhadnagyhoz. Ő közölte velünk, hogy sohasem lakott Uzsgorodban olyan nevű, mint mi, tehát biztos, hogy nem mondtunk igazat az előző kihallgatásokon. Most nyomatékosan felszólít, hogy mondjuk el végre, hogy kik vagyunk, mert nagyon súlyos következményei lesznek a hallgatásunknak.

Őneki, mint mondta, van ideje és türelme akár 10 év is, hogy megtudja, hogy kik vagyunk. Ha nem válaszolunk, naponta csak egyszer fogunk enni kapni, míg jobb belátásra nem térünk és megvonja tőlünk a dohányzást a cellába.

Beszéljünk, mondta, mert be kell látnunk, ha eltitkoljuk, hogy kik vagyunk, ő joggal tételezi fel rólunk, hogy mi azért hallgatunk, mert valahol máshol bűncselekményt követtünk el és azt igyekezünk eltitkolni. Ha nem beszélünk, ő elküld bennünket Moszkvába és ott majd megtalálják a módját annak, hogy szóra bírjanak. Ez a főhadnagy -mint később aztán rájöttünk- nem is volt rosszindulattal felénk, mert azonosíthatatlanság esetén bármit ránk foghattak volna, és csak egy sorszám alapján akár 25 év kényszermunkára küldhették volna bennünket Szibéria bármely részére.

A moszkvai nyomozó szervek nem bántak volna kesztyűs kézzel a gyanúsítottakkal.

Rövid gondolkodás után azt mondtam a főhadnagynak, hogy valóban, neki van igaza, amit eddig mondtunk, az minden kitalálás volt, de neki aki ismerős a Kárpátalján, annak tudnia kell, hogy arrafelé más élet van, mint itt Oroszországban. Vegye tudomásul, hogy mi volt hadifoglyok vagyunk, jelenleg szökésben illetve most letartóztatásban.

Azt azonban ezek után elvárjuk, hogy mint hadifoglyokkal bánjanak velünk.

A főhadnagy kinevetett. Azt mondta, hogy nagyon örül, hogy megjött a jobbik eszünk, megmondtuk kik vagyunk, ezzel egy csomó munkától szabadítottuk meg őt és lehet, hogy így elkerüljük a nagyobb büntetést. Ő most értesíteni fogja a katonai rendőrséget és átad bennünket neki. Tulajdonkép53