Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
- Sajnos, papírjaink és pénzünk nincs! Útközben elszedték tőlünk. Két nappal ezelőtt, amikor a társunk megbetegedett és egy erdő mellett táboroztunk, hárman jöttek és elvették: - hazudtam folyékonyan.- Hát papírok nélkül nagyon nehéz lesz, mert a társatokat be kell vinni Vinnyicára a kórházba és ott kell dokument! Ti pedig el kell menjetek a milíciára, mert dokument nélkül nem lehet senki! Ki foaia ezt nektek elhinni, hogy azok vagytok akiknek mondjátok magatokat?- Ha Kievbe érünk, ott majd az új munkahelyen elintézzük a papírt. írunk haza, hogy küldjenek igazolást, a helyi tanács majd ad dokumentet. -mondtam. A kis köpcös valami vezető féle lehetett, nem dőlt be a mesémnek. Éreztem, hogy valami van készülőben. Azt is felemlegette a további beszélgetésünk során, hogy gyanúsak vagyunk, mert nem tudunk oroszul. Erre azt válaszoltam, hogy Kárpátalján sokan nem tudnak oroszul, mert csak két éve, hogy ott „szovjetszkaja vlaszty" /szovjet hatalom/ van és mi nem ukránok, hanem magyarok vagyunk. Csak csóválgatta a fejét, nem nagyon tudtam meggyőzni. A beszélgetésnek az lett a vége, hogy azt mondta, hogy a teherautóval amelynek Vinnyicára kell menni fuvarba, mind a hárman elmegyünk. A beteget a kórházba viszi a sofőr, mi pedig csináljunk, amit jónak látunk. Megkönnyebültem. Még mindig van kiút gondoltam. Hamarosan odakanyarodott egy teherautó, félig megrakva valami zsákos áruval. Bandit kihoztuk a kezelőből és feltettük az autóra. Mi megköszöntük a segítséget és felmásztunk a platóra. Útközben Jenővel megtárgyaltuk, hogy mit fogunk tenni. Úgy terveztük, hogy valahol meghúzzuk magunkat míg Bandi kórházban lesz. Van még valami kis pénzünk és nagyon takarékosan kibírjuk míg Bandi újra hozzánk csatlakozhatik. így tervezgettünk, amikor vagy jó három órás út után beértünk Vinnyicára. A sofőr útközben egyszer megállt és akkor mondta, hogy a városban a milicián van elintézni valója és először oda megyünk, mert ha későn ér oda, úgy nem fogják elintézni az ügyét. Milyen balgák voltunk, hogy nem láttunk át ezen a trükkön. Hamarosan egy nagy vöröstéglás, vakolatlan épület előtt álltunk meg. A kapuban egyenruhás miliconér. A sőfor bement az épületbe, mi nyugodtan ültünk az autón. Vagy 10 perc várakozás után két rendőr kíséretében jött vissza. Az egyik rendőrnél géppisztoly volt. Odajöttek az autóhoz és megoa- rancsolták, hogy mi ketten szálljunk le. Mikor mi lemásztunk, a sofőr beült az autóba és Bandival a platón elhajtott. A rendőr a bejárat felé mutatott és kiadta a parancsot: Indulj! 49 || SOMOGY M! y NAGYBERKI C'J 'lI-TÁÍI ff 5.WTÁRA jj
