Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)
Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés
kor élére rakott téglával volt burkolva, azonban a háború nehéz járművei a tankok, ágyuk, teljesen tönkretették azt. Most hepe-hupás poros volt az úttest. Az útmenti fákon és a régebbi házakon még sok helyen látszottak az utcai harcok nyomai. Mindenütt lenyúzott kérgű fák, szilánkok szabdalta bádogtetők és lövés sorozatoktól levert vakolat. Hiába, a két év nagyon kevés volt ahhoz, hogy eltűnjenek ezek a sebek. Beérkeztünk a piacra. Elég nagy és forgalmas piac volt ez. Hirtelen a torkomba dobogott a szívem. Két miliconért /rendőrt/ láttam a piacon sétálgatni. Odaszóltam a társaimnak, hogy viselkedjenek nyugodtan és nézelődjenek az asztalokon és a földön elhelyezett áruk között. Ügyet se vessenek a rendőrökre. Vettem két kenyeret, fokhagymát, vöröshagymát, egy jó darab vajat és vagy másfél kiló kölest. Jenő felfedezte, hogy az egyik helyen sült bárányhúst árul egy öregasszony. Egy jó nagy darab húsért 180 rubelt fizettem, de nem sajnáltam, mert nagyon fájt az én fogam is végre húsra. A vásárolt kincseket a zsákunkba csomagoltuk. Még egy helyen 50 rubelért vettem mahorkát és újságpapírt. Most már teljesen úgy éreztük magunkat, hogy hazáig is kitartunk. A városból kifelé menet megbeszéltük, hogy mégsem Kiev lesz az útirány, hanem Vinnyice. Ez megint egy hosszú háromszáz kilométeres túra lesz. A városból kiérve a kievi útról elágazó vinnvicai útra tértünk és megkezdődött hosszú vándorlásunk. Hiába integettünk a mellettünk elhaladó autóknak, nem álltak meg, hogy felvegyenek bennünket. Gyalogoltunk elszántan a tűzü napsütésben. Amikor a Nap a delelőre ért, elértünk egy kis fás ligethez és behúzódtunk az árnyékot adó fák alá. Kibontottuk a zsákot és elosztottuk a sülthúst testvériesen három felé. Hát az első falatok után kiderült, hogy régen elmúlt az az idő, amikor még báránynak hívták ezt az állatot. Ez már javakorabeli birka, -ha nem kos- volt. A hideg hús faggyus volt, erősen érzett rajta a birkaszag, de nem zavartattuk magunkat. Faltuk a régen nélkülözött húst a friss kenyérrel együtt. Amikor teleettük magunkat elheveredtünk a fűben és élveztük a szabadságot.Javában pöfékeltünk, amikor Bandi megszólalt: Azt hiszem, hogy a csizma feltörte a lábamat! Na, pont ez hiányzott. Jenő és én rögtön mondtuk, hogy azonnal vegye le a csizmáját és mutassa meg a lábát. Amikor levette, szomorúságot keltő látvány volt előttünk. Az izzadt, poros piszkos kapcán nagy vérfolt éktelenkedett. Bandi sarka fölött és a bokája körül hiányzott a bőr és a nyers húst lehetett látni. Egyszerre kezdtük mondogatni, hogy miért nem szólt rögtön, amikor érezte, hogy valami nincs rendben. Azt mondta, hogy nem érezte, hogy valami baj va. Most a 43
