Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - A szökés

- Kik vagytok - hangzott újra a kérdés.- Mit akartok tőlünk? Láthatjátok, hogy egy kis elhullott szenet szedegetünk össze. Ez csak nem tilos? -Hadarta a srác még mindig nem bízva bennünk.- Lágerből szöktünk. Ha rosszat akarnánk nektek már mind a ketten itt feküdnétek holtan a földön. Mi hárman vagyunk, férfiak és nem bántunk benneteket. Ez elég ahhoz, hogy ne féljetek tőlünk, de nektek is segíteni kell. Milyen városban vagyunk? -kérdeztem.- Dnyepropetrovszkban - felelték szinte egyszerre.- Merre lehet az állomásról kijutni?- Gyertek velünk, mi majd megmutatjuk, hol a kijárat.

Azzal a szenes-zsákot a vállukra kapva elindultunk. Mi csendben követtük őket. Attól nem féltünk, hogy a gyerekek csapdába csalnak, mert a meglepetésükben nem is gondoltak erre, a másik az, hogy ők sem akartak olyan valakivel találkozni, aki éppen nekik okozott volna bajt a fél-fél zsák szénért.

Hamarosan -néhány szerelvény alatt való átbújás után- egy beton kerítéshez értünk. A kerítés lehetett vagy két és fél méter magas, de nem kellett átmásznunk rajta. A kerítés mellett növő magas gaz és bozót között egy keskeny kis ösvény vezetett egy kb. egy méter átmérőjű lyukhoz. Azon kellett átbújnunk. Lakatlan, kihalt külvárosi területen voltunk. A két kis csibész, - mert minek másnak is nevezhetném őket, a zsákjaikat a földre téve, ráültek azokra és mint ha régi barátok vagy ismerősök lettünk volna megkérdezték:- Kurity jeszty? - van szívnivalótok?

Ez egy olyan közvetlen kérdés volt, ami azonnal eloszlatott bennünk minden kételyt a gyerekeket illetően. Azt már tudtuk, ha az orosz ember valakitől mahorkát kér és együtt szív eav újságpapírba sodort cigarettát valakivel, az már félig elismert sorstársa. Nem elvtársa ! Sorstársa ! Tényleg, tegnap este óta egyetlen egyszer sem gyújtottunk rá. Most szinte minket lepett meg, hogy a gyerekek dohányt kérnek. Jenő elővette a zsákból az odacsomagolt újságpapírt, tépett mindenkinek egy-egy téglalap alakú darabot, majd a zsákból a dohányos zacskót nem kivéve, hanem abban kioldozva és abból az ujjaival kiadagolta az egy cigarettára való mahorkát. Pillanatokig tartott csak amíg cigarettává sodortuk és Jenő a vattakabátja védelmében gyufát gyújtott. Mindannyian sorban tüzet fogtunk és nagy mély szippantásokkal élveztük a méregerős házi-mahorka szédítő ízét.- Horosij tabak ! -jó dohány- mondta a nagyobbik fiú.- Ti mifélék vagytok? Nem vagytok oroszok ! Nyemci? /német/

29