Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Lukács Gyula Második világháborús naplójából - Az utolsó napok

őrség csatlakozott, majd megindultunk egy keskeny utcán át a vízpartra. Amikor a Duna elénk tárult rögtön megláttuk a vízben robbantott hidat. Csák a pillérek álltak. A karcsú vasszerkezet a vízbe esett. A híd déli oldalán rohamcsónakok vontatta ponton tutajokon történt az átkelés. A keleti partról friss hadianyag és csapategységeket szállítottak, a mi oldalunkról üres járművek, néhány ember, motorkerékpáros szeretett volna a pontonokra jutni. Rettenetes nagy volt a zűrzavar. Egy utásztiszt rekedt hangon ordítozott valami parancsokat, a műszaki katonák fáradtan terelték a járműveket, embereket. A mi sztarsinánk is előkerült és az ordítozó tiszhez ment. Valamit mondott neki és felénk mutatott. A tiszt a fejét rázta és a Duna felé mutatott. Majd heves szóváltás alakult ki közöttük, amelyet a levegőből feldübörgő repülőgép-motorok zaja szakított meg. Néav német vadászbombázó tűnt fel. nem túl nagy magasságban és rácsaptak a hídra. Géppuskáikból tűzzel árasztották el a partot és a vízen útban lévő ponton-tutaiokat. Megszólaltak az orosz légelhárítók is. Mi ösztönösen a magas löszparthoz menekültünk és annak oltalma alól néztük az elénk táruló látványt. A gépek a heves légvédelmi tűz ellenére újra és újra visszatértek és géppuskáztak, majd néhány kisméretű bombát dobtak le. Magas vízoszlopok csaptak fel a folyóból. Egy ponton megbillent és gyorsan elsüllyedt. Néhány katona, aki a pontonon tartózkodott megpróbált a jéghideg vízből kiúszni. Ebben a helyzetben a mentésükre gondolni sem lehetett, mert mindenki a part felé menekült. A harmadik rajtaütésnél az egyik repülőgép telitalálatot kapott. Egy robbanás a levegőben és csak a gyorsan lehulló gépdarabok látszottak, amint nagy részük becsapódik a Dunába. Az egész rajtaütés nem tartott nagyed óráig. A gépek eltávolodtak és folytatódott az átkelés. Úgy látszik a támadás más belátásra bírta az átkelőhely parancsnokát, mert rövidesen egy pontontutajra tereltek bennünket és a rocsók nekiindultak a túlsó partnak.

Most azon drukkoltunk, hogy amíg mi át nem érünk, legalább addig ne jöjjenek vissza a német gépek. A budapesti harcok alatt nagyon szívesen láttuk őket, amint megjelentek az égen és míg felettünk voltak egy kis lélegzetvételhez jutottunk, most látni sem kívántuk őket. Szerencsésen kikötött velünk a komphajó és megkezdtük menetelésünket a Duna keleti partján Solt felé. Ez, hármunk számára, különösen érdekfeszítő esemény volt. Ugyanis a védelmi harcok során, mi és az ezredünk éppen itt volt hídfőállásban novemberben. Mi védtük a társfegyvernemekkel együtt a hidat és biztosítottuk sok tízezer bajtársunk átkelését a nyugati partra, abban a reményben, hogy a Duna végre igazi olyan akadály lesz, ahol megállíthatjuk az orosz előnyomu18