Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - A különleges lágerben

A vasúti kocsiban egy bőrkabátos férfi szívélyesen üdvözölt bennünket. Rögtön nyomtatványokat osztott ki, amit ki kellett töltenünk. A személyi adatainkat, otthoni lakhelyünket kellett közölni. Pár pillanat múlva, már össze is szedték és gyorsfutárral továbbították.

A bőrkabátos férfiról megtudtuk később, hogy őrnagy, látva nálunk a ma- horkát kért egy csavarást.- Kínáljanak meg engem is, ilyen dohányt még nem szívtam, -mondta- mi ennek a neve?- Mahorka -válaszolta Dönci, és már nyújtotta is neki a mahorkás pácskát /csomag/ újságpapírral.- Újságpapírom van, köszönöm nem kell.- A magyar újságpapír e célra nem jó -tájékoztattam szakértelemmel az őrnagyot.

Az őrnagy nem hallgatott rá, és már csavarta is a cigarettát, meggyújtotta.

Az újságpapír lángra lobbant, az őrnagy ijedtében a padlóra dobta.- Igaza volt, ez lángol, és milyen büdös a Szabad Nép!- Hogy mondta? Büdös a Szabad Nép? Ez tíz év.

Ilyenekért osztogatták a tízéveket -mondta komoly tekintettel Dönci. Jót derültünk az eseten, az őrnagy is elnevette magát.

Délután két óra lehetett, amikor vonatunk elhagyta a Szovjetúniót, Lehúztuk az ablakot, az ablaknál állva nézegettünk. Szemünket könnyek lepték el, amikor áthaladtunk Magyarország határán. Sírás fojtogatott. Szótlanul álltunk, a vonat pedig egyre gyorsabban száguldott a drága magyar földön. Nem is állt meg Nyíregyháza-Sóstóig.

Kiszálltunk. A bőrkabátoson kívül sehol egy lélek. Körülnéztem, nem láttam az állomás feliratot, nem tudtam hol vagyunk. A bakterház ajtajában megjelent egy kis leányka. Hol vagyunk? kérdeztem felé fordulva. Válasz nélkül visszalépett a házba.

Felsorakoztak a fiúk, engem és egy keszthelyi fiút Pobedába ültettek, és megindult a menet. Az útszéli fák leple alatt géppisztolyos katonák kísérték a csapatot. Igyekeztek rejtve maradni, de láttuk őket. Hat óra tájban érkeztünk Sóstó-gyógyfürdőre, a szállodába.

Az őrnagy felment a teraszra, kedves üdvözlő szavakkal köszöntötte a társaságot. Csendben hallgattuk szavait. A köszöntő beszéd elhangzása után nem távozott el rögtön. Talán azt várta, hogy valaki megköszöni a fogadtatást. Nem tudom. Hallgattunk.- Innen mikor engednek el bennünket? -kérdezte egy hang hátúiról.

135