Lukács Gyula - Keményfi Béla: Magyar foglyok a szovjet lágerekben és a börtönökben 1945-1953 - Iskola és Levéltár 40. (Kaposvár, 1996)

Részletek Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl… c. könyvéből - A különleges lágerben

Tízszer is átszámolnak bennünket. Még a sorakozó előtt búcsút vettünk a hátramaradottaktól. Gyurka barátom könnyező szemekkel ölet át, kért, ne feledkezzek meg róla, értesítsem édesanyját. Hasonló megbízásokkal láttak el mindenkit.

Délután négy órakor jött egy magasrangú szovjet tiszt civilben. Az ő jelenlétében névsor szerint állítottak bennünket glédába. Ennek befejeztével a táborparancsnok középre lépett.- Vszoho vám harosovo, csesztlivéj putyi! - mondta, és intésére kinyílt a kapu.

Örömtől sugárzó arccal, kibontott nemzetiségű zászlókkal, nótaszóval meneteltünk a Ivovi vasútállomásra. A visszamaradottak kényszeredett mosollyal, fájó szívvel integettek egyik kezükkel, míg a másik kezükkel a szemüket törtölgették.

Beszálltunk a részünkre kiállított szerelvénybe. Fellobogóztuk a vagonokat. Messziről rengetegen, kíváncsian bámultak bennünket, közelebb nem jöhettek. Úgy látszik, már régen láttak ilyent.

Elhangzott a sípszó, magasba lendült a forgalmista indítótárcsája, megmozdult a nehézkes vonat és egyre nagyobb sebességgel indult velünk, de most nem Keletre, hanem végre valahára Nyugatra. Robogott velünk Magyarország felé.

Némán ültem, a többiek énekeltek. Gondolataimba mélyedtem. Vajon életben találom-e édesanyámat? Mit tud rólam? Mit szól, ha rokkantán meglát? Mi van a testvéreimmel?

Nyolc év hosszú idő. A kérdések csak úgy kavarogtak bennem. Közben a fekete vonat haladt. Nem jött álom a szemünkre, beszélgetéssel töltöttük az időt. Mindenki csak az otthoniakra gondolt.

Izgatottan vártuk, mikor érünk a Kárpátokhoz. Szerettünk volna már Munkácson lenni. Éjfél felé már egyre erősödött a mozdony csiholása, egyre lassult a lendülete, érezni lehetett, felfelé húz. A Kárpátokon haladtunk át. Gondolom ott, ahol ezerévvel előttünk őseink bejöttek erre a szép Kárpát-medencébe. Hajnali öt-hat óra körül érkeztünk Munkácsra. Az állomás homlokzatán: Mukacsevo. A munkácsiak megrohanták szerelvényünket. Nyújtogatták a pálinkásbutykosokat, sírtak, csókoltak bennünket. Kis idő múlva felhangzott a mozdonykürt, és vonatunk a munkácsi magyarok kendőlobogtatása közben kigördült az állomásról. Ungváron csak pár percig álltunk. Körülbelül tizennégy órakor érkeztünk Csapra. Egy tiszt parancsára a mellettünk álló MÁV feliratos személykocsikból álló vonatba szálltunk át.

134